Életműdíj 2016

Makk Károly

A magyar film egyik legjelentősebb alakja. Hosszú pályafutása szinte csak szuperlatívuszokban írható le: ő készítette – elsőfilmesként – az egyik legjobb magyar vígjátékot, a Liliomfit (1954) és minden idők legjobb magyar filmjei közül néhányat. A legnagyobbakkal dolgozott együtt: Illés Györggyel, Tóth Jánossal, Szécsényi Ferenccel, Déry Tiborral, Örkény Istvánnal, Bacsó Péterrel, hogy csak a legfontosabb operatőröket és írókat-alkotótársakat említsük. Elég a Ház a sziklák alatt (1958), a Megszállottak (1961), az Elveszett Paradicsom (1962), a Szerelem (1971), az Egy erkölcsös éjszaka (1977) vagy az Egymásra nézve (1982) képkockáira gondolni, máris sorsok és történetek tucatjai elevenednek meg, a magyar múlt és jelen, az igazi, személyesen megélt történelem eseményei. Ilyen filmek, képkockák és színészarcok által is kapcsolódunk az országhoz, ahol születtünk. Ugyanakkor e művek nem csak a hazai közönség számára emlékezetesek, hanem nemzetközileg is ismertté tették Makk Károly nevét. Elmondott néhány történetet, amiket csak itt lehetett megcsinálni, de univerzálisak, mindenkihez szólnak és mindenki érti őket. A Liliomfi 1955-ös cannes-i premierje és a felújított Szerelem 2016-os Cannes Classics-beli bemutatója egy világkarrier állomásait is kijelöli, a zsűri díjával (Prix du Jury, Szerelem, 1971), Oscar-jelöléssel (Macskajáték, 1972), Christopher Plummerrel, Maggie Smith-szel, Michael Gambonnal és más világsztárokkal közösen forgatott filmekkel. És természetesen a felejthetetlen magyar színészarcokkal: Darvas Ivánnal, Krencsey Marianne-nal, Törőcsik Marival, Pálos Györggyel, Psota Irénnel, Bessenyei Ferenccel, Makay Margittal, Cserhalmi Györggyel, Dajka Margittal, Bulla Elmával. Isten éltesse Makk Károlyt!