A Sanghaji Nemzetközi Filmfesztivál bemutatja

2018. szeptember 19. szerda 13:57

A 20. Sanghaji Nemzetközi Filmfesztiválon új kezdeményezés indult útjának „The Belt and Road” címmel. Az eseménysorozat kapcsán a SIFF 13 ország filmfesztiváljainak és filmes intézményeinek képviselőit látta vendégül, akik ünnepélyes keretek között írták alá együttműködési nyilatkozatukat. Az aláírók közé tartozott Bíró Tibor, a Jameson Cinefest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál igazgatója is.

Az együttműködés lehetővé tette, hogy a résztvevők tapasztalatokat cseréljenek fesztiválszervezés, közönségépítés, ill. marketing stratégia kiépítése területén. A résztvevő országok a Film Market keretében előadások formájában kaptak lehetőséget nemzeti filmiparuk aktuális helyzetének és a filmkultúráikra jellemző tendenciáknak a bemutatására, továbbá kerekasztal beszélgetés keretében találkoztak és vitatták meg alaposabban a felmerülő kérdéseket.

Ennek egyik lépcsője, hogy a 15. Jameson CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál pedig a Sanghaji Nemzetközi Filmfesztivál négy szervezőjét látja vendégül, valamint három film az ő ajánlásukkal került a miskolci fesztivál programjába.

Kapcsolódó film:
A boldogtalanság művészete (Nagyjátékfilm, SIFF)
Az árnyak ellen (SIFF)
SHe (SIFF)
Kapcsolódó program:
A Sanghaji Nemzetközi Filmfesztivál megnyitó (Szakmai program)