
A CineFest filmtörténeti programsorozata
VÉDNÖK: SZABÓ ISTVÁN
A CineFest évek óta foglalkozik filmtörténeti témákkal: a fiatal filmesek legjobb, új utakat mutató műveinek bemutatásával párhuzamosan fontosnak tartja a gazdag magyar filmes örökség népszerűsítését is. Számos olyan magyar származású és világhírű, de nálunk szinte ismeretlen alkotó van, akiknek az életműve még felfedezésre vár. 2008-ban az első magyar film, A táncz alkotójával, Zitkovszky Bélával foglalkoztunk. 2009-ben Emeric Pressburger volt a fókuszban, a miskolci születésű Oscar-díjas brit-magyar forgatókönyvíró-rendezőre többek között Oscar-díjas unokája, Kevin Macdonald emlékezett. A fesztivál 2010-től filmtörténeti programjait, Muszatics Péter szervezésében, CineClassics néven fogja össze, a blokk filmvetítésekből, kiállításokból, több konferenciából áll. 2010-ben a Korda-testvérek voltak a középpontban: Sir Alexander, Zoltán, és az Oscar-díjas Vince. Többek között a méltatlanul legkevésbé ismert Kordát, Zoltánt mutatta be nemzetközi konferencia, a neves brit filmtörténész, Charles Drazin, Korda Zoltán fia, David Korda és a kitűnő brit-szakértő, Takács Ferenc részvételével.
A CineClassics 2011-ben Szőts Istvánnal, Krzysztof Kieslowskival és Gabriel Pascallal foglalkozik.
Szőts István, sajnos, nem világhírű és nem is magyar származású, hanem csak "egyszerűen" magyar, és Magyarországon, magyarul alkotta meg két remekművét, a éppen 70 éves Emberek a havasont és az Ének a búzamezőkrőlt. Az évfordulókon túl - jövőre, 2012 júniusában ünnepeljük a rendező 100. születésnapját - mégis több oka van annak, hogy foglalkozunk vele. Bár a filmszakmában jól ismert és nagy tiszteletnek örvend, a nagyközönség alig ismeri. Életműve politikai okokból torzóban maradt, filmjei - az a kevés, amely elkészülhetett - mégis élőbbek, mint sok más rendező soktucatnyi, a korszakban keletkezett alkotása. Ő volt az első magyar filmes, aki nemzetközi sikert aratott: 1942-ben Velencében díjat nyert, Vittorio De Sica, Cesare Zavattini és mások írtak nagy elismeréssel róla, a neorealizmus előfutárai között tartják számon. Két évtizeddel később, a 60-as években a magyar újhullám alkotói az ő nyomdokain járva, az ő örökségét folytatva alkották meg a magyar filmművészet alapműveit. Szőts morális tartása példamutató. 1945-ös Röpirat a magyar filmművészet ügyében című írása aktuálisabb, mint valaha: útmutatóul szolgálhat a filmszakma mostani átalakulása idején is. A CineClassics retrospektívvel, szeptember 17-től a Miskolci Galériában (Rákóczi u. 4.) kiállítással, szeptember 23-án, pénteken konferenciával tiszteleg a magyar film egyik legnagyobb alakja előtt.
Nagyjából két évtizede, a közép-európai rendszerváltások idején lett világhírű a lengyel rendező, Krzysztof Kieslowski. Nagyszabású kiállításunk, amely a łódzi Filmmúzeumból érkezett, a Művészetek Házában (Rákóczi u. 5.) bemutatja a rendező életét, karrierjét, filmjeit. Krzysztof Wierzbicki, Kieslowski egykori rendezőasszisztense jelenlétében (a művész idén a CineFest zsűritagja) levetítjük 1995-ös híres, Megvagyok című Kieslowski-portéfilmjét is.
Végül egy csemege: kevesen ismerik Gabriel Pascal, az aradi árva fiú történetét, aki az 1930-as években Londonban bukkant fel, és - általános elképedésre - Bernard Shaw-tól, a világhírű, de rendkívűl zárkózott, és filmesekkel különösen elutasító drámaírótól megszerezte darabjainak filmjogait. Így készült el a Pygmalion (Leslie Howard társrendezésében és főszereplésével), a Barbara őrnagy (Rex Harrisonnal) és a Cézár és Kleopátra (Vivien Leigh-vel), és így került több magyar vonatkozású elem a My Fair Ladybe is. A részleteket szeptember 18-án, többek között, Takács Ferenc előadása és Sipos Pál portréfilmje világítja majd meg.
A világ egyik vezető digitális forgalmazója is bemutatót tart a CineClassics keretében: az Europe's Finest rendszeren keresztül két francia filmklasszikust élvezhetünk tökéletes kép- és hangminőségben: Francois Truffaut Családi fészek és Jean Cocteau Orfeusz című filmjeit.
Négy magyar filmklasszikus (Szerelem, Cséplő Gyuri, Azonosítás, Száműzöttek) szerepel ökumenikus retrospektívünkben. A válogatást abból az alkalomból vetítjük, hogy Magyarországon először a CineFesten áll fel nemzetközi ökumenikus zsűri. A válogatással a korábban Cannes-ban, Berlinben, Locarnóban díjazott magyar alkotók előtt tisztelgünk.
MAJOR TAMÁS ARCAI - KIÁLLÍTÁS TÁRLATVEZETÉSSEL
A Színháztörténeti és Színészmúzeumban (Miskolc, Déryné u. 3.) az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet kiállításán fényképek, filmrészletek, színházi előadások felvételei idézik fel a színész, a rendező, a színházigazgató, a színészpedagógus és a politikus Major Tamás (1910-1986) alakját. Megtekinthető keddtől szombatig 10-18 óráig. CineClassics-tárlatvezetés Mikita Gáborral szeptember 20-án és 23-án 11 órától, találkozó a pénztárnál.
A CineClassics minden programja ingyenes.









