
A CineFest új filmtörténeti programsorozata 2010
VÉDNÖK: SZABÓ ISTVÁN
A CineFest évek óta foglalkozik filmtörténeti témákkal: a fiatal filmesek legjobb, új utakat mutató műveinek bemutatásával párhuzamosan fontosnak tartja a gazdag magyar filmes örökség népszerűsítését is. Számos olyan magyar származású és világhírű, de nálunk szinte ismeretlen alkotó van, akik életműve még felfedezésre vár. 2008-ban az első magyar film, A táncz alkotójával, Zitkovszky Bélával foglalkoztunk. 2009-ben Emeric Pressburger volt a fókuszban, a miskolci születésű Oscar-díjas brit-magyar forgatókönyvíró-rendezőre többek között Oscar-díjas unokája, Kevin Macdonald emlékezett.
A fesztivál 2010-től filmtörténeti programjait Muszatics Péter szervezésében CineClassics néven fogja össze, a blokk több konferenciából, kiállításokból, filmvetítésekből áll.
2010-ben a Korda-testvérek voltak a középpontban: Sir Alexander, Zoltán, és az Oscar-díjas Vince. A méltatlanul legkevésbé ismert Kordát, Zoltánt mutatta be nemzetközi konferencia, többek között a neves brit filmtörténész, Charles Drazin, Korda Zoltán fia, David Korda és a kitűnő brit-szakértő, Takács Ferenc professzor részvételével. A programban szerepelt A négy toll (The Four Feathers) című, Magyarországon ritkán látható brit klasszikus, Ralph Richardson főszereplésével. A Filmvilág 2010. szeptemberi száma tematikus blokkban foglalkozott Korda Zoltánnal.
A CineClassics keretében látható volt még Korda filmplakát-kiállítás, Bécsben készült Korda Sándor- és Kertész Mihály-némafilmeket vetítettünk (köztük olyanokat, melyeket még soha nem mutattak be Magyarországon), és kiállítás foglalkozott - nemrég előkerült fotókkal - a kolozsvári némafilmgyártással, ahol Korda Sándor és Kertész Mihály karrierje kezdődőtt. Ehhez kapcsolódóan pedig egy workshopon a kolzsvári Sapientia és a budapesti Színház- és Filmművészeti Egyetem diákjai, M. Tóth Géza és Tóth Orsolya vezetésével, újraforgattak két elveszett kolozsvári Korda-filmet.
A CineClassics 2011-ben is folytatódik, a részletes programot augusztus elején közöljük.
KI VOLT KORDA ZOLTÁN?
A miskolci CineFest konferenciája a CineClassics keretében Korda Zoltán volt, talán, a legendás Korda-család legtehetségesebb, mégis legkevésbé ismert tagja. A pusztatúrpásztói születésű magyar fiú brit: szudáni, dél-afrikai témájú, indiai, az arab világban vagy éppen a Szaharában játszódó filmeket rendezett, olyan sztárokkal, mint Humphrey Bogart, Gregory Peck és az általa felfedezett Sidney Poitier. A CineClassics konferenciája kitűnő előadókkal, filmrészletekkel és a Magyarországon ritkán látható A négy toll című brit kalsszikus vetítésével emlékezik a művészre. A Filmvilág szeptemberi száma, a konferenciához kapcsolódva, tematikus blokkban foglalkozik Korda Zoltánnal.
2010. szeptember 17., péntek, 14.00-17.00
Miskolc, Művészetek Háza, Béke terem
Szervező: Muszatics Péter
Levezető elnök: Báron György
A tervezett program:
14:00 - 14:20 Charles Drazin: A Korda-testvérek, A-tól Z-ig
14:20 - 14:40 Takács Ferenc: Az örök második? Korda Zoltán csendes szabadságharca
14:40 Kávészünet
15:20 - 15:40 David Korda: Emlékeim apámról
15:40 - 16:00 Steve Kovacs: Korda Zoltán kalandvágya
16:00 - 17:00 Kerekasztal-beszélgetés Angol nyelven, magyar szinkrontolmácsolással.
17:00 Korda Zoltán: A négy toll (The Four Feathers, 1939). A. E. W. Mason regényének filmváltozata Ralph Richardson főszereplésével.
A műsorváltozás jogát fenntartjuk. A konferencia nyilvános, a részvétel ingyenes.
A KOLOZSVÁRI DUNKY-FOTÓK MISKOLCON
Szeptember 10., péntek Miskolci Galéria
16:00 A kolozsvári Dunky-kiállítás megnyitója
16:30 A kolozsvári némafilmgyártás képes története 1913-1920-ig (szerk. Balogh Gyöngyi és Zágoni Bálint) című könyv bemutatója
A kiállítást megnyitja és a könyvet bemutatja Gyürey Vera, a Magyar Nemzeti Filmarchívum igazgatója. Mind a magyar, mind az egyetemes filmtörténet szempontjából fontos műhely volt az 1913-1920 között a Kolozsváron működő, Janovics Jenő által alapított filmstúdió. Az alkotómunka nemzetközi színvonalát számos adat, név igazolja. Itt kezdte például rendezői pályafutását Korda Sándor, aki később Sir Alexander Korda néven Angliában lett legendás rendező. Karrierje első éveiben Kolozsváron dolgozott Kertész Mihály is, aki két évtizeddel később Michael Curtiz néven, az Oscar-díjas Casablanca rendezőjeként tett szert világhírnévre.
A Dunky-kiállítás, melynek anyaga ősbemutató, azaz még soha, sehol nem mutatták be, ennek a korszaknak a hangulatába, a filmek keletkezéstörténetébe enged egyedülálló bepillantást.
Korda és Kertész három bécsi némafilmje
szeptember 17., péntek 17th September, Friday
11:00 - Információs vetítés - Information Program
Béke terem / Screen
CineClassics - A CineFest új filmtörténeti programsorozata
A film vetítése előtt Günter Krenn, az Osztrák Filmarchívum filmtörténésze mond bevezetőt.
Samson und Delila / Sámson és Delila
Rendező / Director: KORDA Sándor
(Ausztria - Austria) 100:00 perc / minutes (1922)
Ausztriában számos nagyszabású, látványos némafilm készült az I. világháború után magyar résztvevőkkel. A Budapestről menekült Korda Sándor a Vita Filmtől 1922-ben kapott megbízást a bibliai tárgyú Sámson és Delila (Samson und Delila, Korda Sándor, 100 perc) megrendezésére. Korda előtt a nagy hollywoodi és olasz történelmi drámák lebegtek példaként, és a némafilm nemzetköziségét kihasználva (csak az inzerteket kellett lefordítani) világsikerben bízott. A film viszonylag szép bevételt hozott, Dél-Amerikától Afrikán át Ausztráliáig sok országban vetítették. A főszerepeket Korda Sándor első felesége, Maria Korda, Franz Heterich és a későbbi Oscar-díjas magyar színész, Lukács Pál (Paul Lukas) játsszák. A gyártás szinte minden területén felbukkan magyar résztvevő: az egyik forgatókönyvíró Vajda László, az egyik operatőr Farkas Miklós, a látványtervező pedig Ferenczy Sándor volt.
23:15 - Információs vetítés - Information Program
Uránia terem / Screen
CineClassics - A CineFest új filmtörténeti programsorozata
A film vetítése előtt Günter Krenn, az Osztrák Filmarchívum filmtörténésze mond bevezetőt.
Der junge Medardus / Az ifjú Medardus
Rendező / Director: KERTÉSZ Mihály
(Ausztria - Austria) 84:00 perc / minutes (1923)
Az ifjú Medardus (Der junge Medardus, Kertész Mihály, 84 perc) Arthur Schnitzler darabján alapul, forgatókönyvét Vajda László írta. A Kolowrat és Kertész Mihály közti együttműködés egyik legsikeresebb darabja volt. A napóleoni időkben játszódó filmben több kolozsvári színész felbukkan, így Janovics Jenő egykori sztárjai, Esterházy Ágnes, Várkonyi Mihály, továbbá Szőreghy Gyula, Hegyesi Mari és mások.
24:00 - Információs vetítés - Information Program
Béke terem / Screen
CineClassics - A CineFest új filmtörténeti programsorozata
A film vetítése előtt Günter Krenn, az Osztrák Filmarchívum filmtörténésze mond bevezetőt.
Das Spielzeug von Paris / Párizsi játékszer
Rendező / Director: Kertész Mihály
(Ausztria - Austria) 100:00 perc / minutes (1925)
Az 1925-ös Párizsi játékszer (Das Spielzeug von Paris, Kertész Mihály, 100 perc) Margery Lawrence regénye alapján készült. A főszerepet Lili Damita játssza, akit Samuel Goldwyn a film megnézése után meghívott Hollywoodba. A Sascha Film, az osztrák mozi úttörőjeként számon tartott Alexander Kolowrat cége a film nagy sikere után további filmeket rendelt Kertész Mihálytól.
A program a budapesti Osztrák Kulturális Fórum támogatásával valósul meg. A műsorváltozás jogát fenntartjuk.










