A GYERMEKEIM APJA - EGY VITATOTT FILM FRANCIAORSZÁGBÓL

Kizárólag a Jameson CineFesten láthatja a hazai közönség Mia Hansen-Love A gyermekeim apja (eredeti címe Father of My Children, trailer itt) című filmjét. Az alkotást Cannes-ban, az Un Certain Regard szekcióban mutatták be és különdíjat nyert. A film ihletője Humbert Balsan, több európai és ázsiai alkotás kiváló producere, akit a magyar közönség többek között Tarr Béla A londoni férfi című filmjének koproducereként ismerhet.

A fiatal rendezőnő első fikciós filmje egy producer utolsó napjairól és öngyilkosságáról szól. Öngyilkosságba menekülésével azonban nem ér véget a történet: a film második fele a magyarázat nélkül magára hagyott társak útkereséséről szól. Az eladósodott produceri irodát megmenteni próbáló, majd arról végül lemondó feleségről, aki apjuk szellemi örökségét kutató gyermekeivel és férje volt munkatársaival - köztük a zseninek tartott svéd filmrendezővel - kerül szembe.

A Le Monde kritikája szerint "A gyermekeim apja a mozi iránti szerelem filmje. Azoknak a tevékenységét mutatja be, akikről a közönség keveset tud, és akik a kulisszák mögött elkötelezetten dolgoznak. A film ugyanakkor nem a szakmabelieknek készült, és mindenekelőtt a családról szól".

Főtámogató
Kiemelt támogatók
Kiemelt médiapartnerek

További támogatók...
Kedves Barátunk!

Kérjük támogasd
adód 1 százalékával a miskolci filmes rendezvényeket!

CineFest Egyesület
Adószám: 18448849-1-05 3525 Miskolc, Városház tér 20.

Köszönjük!

A CineFest Egyesület támogatója
Hírlevél

Ha szeretnél friss információkat kapni a fesztivállal kapcsolatban, iratkozz fel hírlevelünkre!

E-mail: