(Forgató)könyv

A filmek sikerének egyik fontos kulcsa a történet. A jó könyvek, érdekes sztorik – amelyek sok esetben akár már bizonyítottak is az olvasók körében – könnyen megtalálják a rendezőiket, és filmre adaptálódnak. A CineFest (Forgató)könyv nevű programja azt az alkotói folyamatot járja körül, amikor a könyvből forgatókönyv, majd film lesz, amikor az írás megelevenedik a vásznon.

Vajon másként ír a szerző, ha könyvet vagy forgatókönyvet ír? A könyv vagy a film a jobb? Ráveheti egy film a nézőit arra, hogy elolvassák az eredeti könyvet?

Ezekre a kérdésekre keressük a választ szeptember 16-án vasárnap, amikor is este 7 órakor a Béke teremben levetítjük a mára már klasszikussá vált A bárányok hallgatnak című filmet, ezt követően 9 órától pedig Tóth Csaba, a VOX Magazin főszerkesztő-helyettese és Zomborácz Virág forgatókönyvíró (Utóélet, Aranyélet, Egynyári kaland) beszélgetnek a fenti kérdésekről.

A programhoz partnerként kapcsolódik a Libri-Bookline is, akik az Egy könyv: Egy kávé programjuk keretében, a foodtruckok mintájára útnak indított Bookline Busszal jelennek meg a fesztiválon, hogy az olvasást népszerűsítsék. A Bookline Busz nevű járgány a foodtruckok mintájára született. Igazi „booktruck”, ami egyszerre működik könyvesboltként és közösségi térként, ahol az olvasók találkozhatnak, leülhetnek egymással beszélgetni, kitárgyalhatják legfrissebb olvasmányélményeiket, vagy épp vitatkozhatnak egyet a legújabb sikerkönyvekről. Mivel az Egy könyv: Egy kávé program kihagyhatatlan szereplője a koffein, ezért a Buszban jelenleg az ország egyik legprofibb mozgó kávéműhelyének, a Vespressonak a baristái gondoskodnak a prémium minőségű italokról, amiket a látogatók ajándékba kapnak a megvásárolt könyvek mellé. A busz helyszínenként változó kínálatába ezúttal bizonyosan filmek alapjául szolgáló könyvek kerülnek.

CineFest
Sütikezelési tájékoztató

Ez a weboldal sütiket (kisméretű szöveges fájlokat) használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújtsa számodra. A süti információkat a böngésződ tárolja, és olyasmiket csinál, mint például felismer, hogy jártál-e már ezen a weblapon, és ha igen, megőrzi, hogy mit csináltál és hogyan szereted használni a weboldalt, vagy például névtelen információkat gyűjt a látogatókról, ezzel segítve az én munkámat, hogy tudjam, melyik tartalom volt a leghasznosabb számodra.

A sütik beállításait a bal oldalon található füleken módosíthatod.