Zsűri block

Jury

Isabelle DANEL

zsűri elnök

Nemzetközi zsűri 2022

Isabelle Danel 1962-ben született Franciaországban, 1982 óta dolgozik filmművészetre szakosodott újságíróként és kritikusként. Dolgozott a Télérama, a L’Événement, a Rolling Stone, a Première munkatársaként, jelenleg pedig a Bande-à-part.fr és a L’Éléphant számára ír. Az elmúlt három évben az Une heure en séries című, sorozatokról szóló rádióműsor munkatársa volt a France Inter rádióban. Több könyve jelent meg: En haut des marches le cinéma, Conversation avec Robert Guédiguian, Marilyn Monroe de A à Z. A francia filmkritikusok szövetségének (SFCC) korábbi elnöke (2013/2019), 2018 májusa óta a FIPRESCI elnöke.

Adam PAZERA

Nemzetközi zsűri 2022

Adam Pazera szociológia szakon diplomázott, de filmtudományi tanulmányokat is folytatott. Az 1980-as évektől kezdve több, a filmművészethez és filmekhez kapcsolódó területen is dolgozott. Moderátorként filmes vitaklubot vezetett (a katowicei Sziléziai Egyetemen), igazgatója volt a Sziléziai Filmszövetség  Filmkészítők Klubjának, de moziüzemeltetőként is kipróbálta magát: a híres katowicei „Światowid” moziban. Kulturális animátorként számos filmes rendezvényt szervezett, részt vett több nemzetközi filmfesztiválon (Cannes, Karlovy Vary, Miskolc) és filmes konferencián. Társalapítója több lengyel és külföldi filmfesztiválnak.  Helyi és országos lapok rovatvezetőjeként dolgozik, főként fesztiválokról és nemzetközi konferenciákról szóló beszámolókkal és filmkritikákkal jelentkezik, de a rádióban is hallhatjuk fesztivál-kritikáit. 

BUZOGÁNY Klára

Nemzetközi zsűri 2022

Buzogány Klára 2004-ben végzett a kolozsvári Babeș-Bolyai Tudományegyetem újságírószakán, ahol egyik tanára Buñuel andalúziai kutyájával „hasította ketté” a filmről való gondolkodását. Napilapos és rádiós kitérők után 2004-ben lett az akkor még nyomtatott formában, ma online megjelenő Filmtett Mozgóképes Havilap munkatársa. 2009 és 2017 között a Filmtett főszerkesztője, 2019 óta hírszerkesztője és állandó szerzője. 2004 óta a Filmtett Workshop nyári filmalkotótábor és a 15 városban megrendezett Filmtettfeszt Erdélyi Magyar Filmszemle egyik főszervezője.

DARABOS Éva

Nemzetközi zsűri 2022

Darabos Éva 2019-ben diplomázott a MOME Animáció szakán. Diplomafilmje, a Pá, kis panelom! számos díjat nyert, többek közt a kanadai OIAF 2020 legjobb dizájnért járó díját, a KAFF 2021 és Cinemira 2021 fődíját, és a 2021-es Cinefest CineNewWave kategória díját is. Rajong minden mozgóképes technikáért és imád filmeket nézni a legkülönbözőbb műfajokból. Új filmtervjének fejlesztése mellett szabadúszó animációs művészként dolgozik, valamint a szaktársaival közösen létrehozott HEN animációs csapat tagja.

dr. TAKÓ Sándor

Nemzetközi zsűri 2022

Magyar Mozgókép-díjas producer, filmrendező, jogász, egyetemi oktató. Az első Netflix forgalmazású magyar filmsorozat, A martfűi rém producere. A FilmHungary filmprodukciós iroda vezetője, számos filmszakmai kötet szerzője, szerkesztője, kiadója. A Magyar Művészeti Akadémia ösztöndíjas alkotója, valamint a Nemzeti Filmiroda Korhatár Bizottságának tagja.

Gerhard MIDDING

Fipresci zsűri 2022

Gerhard újságírást, irodalmat, színművészetet és művészettörténetet tanult Münsterben és Berlinben. Berlinben élő szabadúszó filmes újságíróként a világ filmművészetéről tudósít számos németországi, ausztriai és svájci napi- és hetilapoknak (pl. „Die Welt”, a „Berliner Zeitung”, „falter”, „Freitag”), filmes magazinoknak („epd film”, „Ray”), valamint a „Die Zeit” online kiadásának. Az „epd film” blogot is ő írja. Érdeklődése fókuszában a filmtörténet áll, egyik nagy álma, hogy megtalálja Pressburger Imre elveszett filmjét, az „I’d rather have cod-liver oil” címűt.

Gregor JANEŽIČ

Art mozik nemzetközi szövetségének zsűrije 2022

Gregor Janežič programszervezőként dolgozik a Kulturni dom Cerknicában. Feladata az filmes oktatási programok szervezése, a fiatal közönség megszólítása és válogatott filmes programok gondozása. Tagja volt a karlovy vary-i Europa Cinemas zsűrijének. Aktívan részt vesz a Szlovén Művészmozi Szövetség munkájában is.

Greta AKCIJONAITE

Nemzetközi zsűri 2022

Greta Akcijonaite litván filmes szakember. A filmszakma minden területén sokrétű tapasztalattal rendelkezik, legyen szó akár az artmozi-üzemeltetésről, különböző fesztiválok alapításáról és szervezéséről, vagy a Greta Garbo Films filmforgalmazó cég vezetéséről illetve produceri munkáról. A filmrendezői és kulturális menedzseri végzettségű szakember a Skalvija mozi vezetőjeként kezdte pályafutását, majd megnyitotta a Pasaka művészmozit Vilniusban, végül pedig a Kino Delit, ahol nemcsak a filmes, hanem a szó szoros értelmében vett gourmet csemegéket is “felszolgálnak”. Greta az egyik megálmodója a közönség-toborzás innovatív eszközeit fókuszba állító European Film Challenge nemzetközi projektnek.

Inês GIL

Nemzetközi ökumenikus zsűri 2022

Inês Gil a lisszaboni Lusófona Egyetemen tanít filmkészítést és fotográfiát. Doktori disszertációját 2005-ben publikálta „Cinematográfiai atmoszféra” címmel. Dokumentumfilmeket és videoinstallációkat készít, amelyek témájában gyakran megjelenik a spiritualitás. Legutóbbi (előkészületben lévő) projektje egy Azori-szigeteki családról szól, amiben tizenéves hármasikrek nevelkednek. 2010-ben vett részt először a SIGNIS és az ökumenikus zsűri munkájában (Velence), azóta számos nemzetközi filmfesztiválon találkozhattunk vele. 

LUKÁCSY György

Nemzetközi zsűri 2022

A Pázmány Péter Katolikus Egyetemen szerzett esztétika diplomát, majd a jezsuita rend felnőttképzési intézetében, a Faludi Ferenc Akadémián vett részt filmtörténelem, filmesztétika képzésen. Tíz évig a Heti Válasz filmkritikusaként dolgozott, tanulmányai jelentek meg, és visszatérő szakértője volt a közszolgálati televízió kulturális csatornáinak. 2018-ban jelent meg az MMA Kiadó gondozásában a Csíksomlyói passió című kötet, amelynek társzerzője és szerkesztője. Több dokumentumfilm és online sorozat szerkesztője, forgatókönyvírója. 2018 óta a Nemzeti Színház irodalmi munkatársa. A Magyar Mozgókép Fesztivál fesztiváligazgatója.

Michal NOHEJL

Nemzetközi zsűri 2022

A zlíni filmes akadémia elvégzése után Michal Nohejl felvételt nyert a FAMU rendező szakára, ahol Věra Chytilová osztályában tanult. Diákként számos kisjátékfilmet forgatott. A „Fobie” (Fóbia) című diplomafilmjét beválogatták a 2007-es Febiofest “Panorama” szekciójába. 2006 óta reklámfilmes rendezőként dolgozik. Ő az egyik tagja annak a Mods nevű rendezőpárosnak, akiket nem sokkal indulásuk után már a szakma legígéretesebb tehetségeiként emlegettek. Reklámfilmjei és klipjei számos országos és nemzetközi fesztiválon nyertek díjat. Színészként is ismerhetjük a „Poupata” című cseh filmből vagy a Fassbinder filmje alapján készült „Why does Mr. R. run AMOK” című darabból, amit a prágai MeetFactory-ban mutattak be. Az „Okupace” (Megszállás) című játékfilmje 2022-ben elnyerte a „Cseh Filmkritikusok díját” és az év legjobb filmjének járó „Cseh Oroszlán díjat” is.

MOLNÁR Judit Anna

Fipresci zsűri 2022

Budapesten született 1982-ben. A gimnázium elvégzése után először a MÚOSZ újságíró képzésén vett részt, majd az ELTE BTK filmelmélet és esztétika szakán diplomázott. Dolgozott kulturális televízióműsorokban, filmekben, kommunikációs szakemberként moziban, filmfesztiválokon, és filmes egyesületnek is. Közel nyolc évig írta, majd szerkesztette a magyar.film.hu moziportált, jelenleg szabadúszó.

Monica NALDI

Art mozik nemzetközi szövetségének zsűrije 2022

Monica Naldi művészettörténetből doktorált, és a milánói állami filmművészeti iskolába járt. 2012-től vezeti Paola Cortival közösen a Cinema Beltrade-t, az akkor még bezárásra ítélt milánói egytermes mozit és két másik, a város szélén található filmszínházat. Munkájuk, különösen a Cinema Beltrade-ben, a független filmekre és dokumentumfilmekre fókuszál, fontos küldetésüknek tartják a társadalmi és kulturális értékek megosztását. A mozik 2020/21-es bezárása idején számos olyan projektben működött közre, amelyek célja a közönséggel való kapcsolat fenntartása és a független moziüzemeltetők közötti hálózat létrehozása volt.  

MURAY Gábor

Nemzetközi zsűri 2022

Filmtörténet specializációval végzett a Pázmány Péter Katolikus Egyetem bölcsészkarának kommunikáció szakán; újságíró, szerkesztő és fotográfus. Korábban a Magyar Nemzet és a Mandiner hetilap kulturális rovatát vezette. Az első évtől a Cinefest látogatója, többszörös zsűritagja. Részt vesz a Nemzeti Filmiroda Korhatár Bizottságának munkájában. Legutóbb a Magyar Krónika teljes újragondolását és átalakítását irányította, most is a magazin főszerkesztője.

 

NEVELŐS Zoltán

Nemzetközi ökumenikus zsűri 2022

Nevelős Zoltán a szegedi egyetemen szerzett magyar és angol irodalom- és nyelvtudomány szakos diplomát. A Duna Televízióban egyházi témájú dokumentumműsorokat készített, majd programszerkesztőként a csatorna filmes osztályára került. Karrierjét az MTVA filmes osztályán folytatta. 2001 és 2005 között a DVD Est Extra magazin szerkesztője volt. Több tucat játékfilmet fordított le szinkronizálásra. Évekig a Titanic Budapest Filmfesztivál tanácsadója és katalógusszerkesztője volt. Filmekkel kapcsolatos írásait elsősorban a Filmvilág című magazinban olvashattuk.

OSGYÁNI Gábor

Nemzetközi zsűri 2022

Osgyáni Gábor kulturális antropológus, területfejlesztési szakember. Húsz éve foglalkozik dokumentumfilm készítéssel. A társadalmi különbségek megértését és mérséklését segítő filmek kötődnek nevéhez. Emellett kiemelten foglalkozik a XX. századi magyar történelem sorsfordító kataklizmáinak vizuális feldolgozásával és emlékezetkultúrájával. Több, fesztiválszereplésen is díjazott alkotásnak rendezője, illetve társalkotóként producere, gyártásvezetője, riportere.

Piotr SZCZYSZYK

Art mozik nemzetközi szövetségének zsűrije 2022

A ZAMEK Kulturális Központ filmes osztályának vezetője – Kino Pałacowe. Filmtudományi és médiakultúra mesterképzésen végzett a poznańi Adam Mickiewicz Egyetemen. Filmkritikusként több lengyel filmes magazinnal is együttműködik. A wrocławi New Horizons IFF előválogatója és a poznańi OFF CINEMA IDFF programjának vezetője. A Belinale Forum 2018 zsűrijének tagja. 2020 óta a poznańi Pałacowe mozifilm osztályának vezetője és igazgatója. 

Prof. Dr. HORVÁTH Zita

Nemzetközi zsűri 2022

Prof. Dr. Horváth Zita Zalaegerszegen született 1970. június 17-én. A zalaegerszegi Zrínyi Miklós Gimnáziumban tanult, érettségi után két évet töltött a Zala Megyei Levéltárban. 1997-ben a Miskolci Egyetemen szerzett történelem szakos bölcsész és középiskolai tanár kiváló minősítésű oklevelet. 2001-ben PhD fokozatot szerzett, 2016-ben habilitált. Az egyetemi ranglétrát végigjárva, 1999-től 2020-ig egyetemi tanársegédből egyetemi tanár lett. Volt tanszékvezető, dékánhelyettes, dékán, általános rektorhelyettes, majd 3 évig Dr. Palkovics László államtitkár úr felkérésére helyettes államtitkár. 2020. augusztus 1-jétől a Miskolci Egyetem rektora.

Raphaela SCHMID

Nemzetközi zsűri 2022

Raphaela Schmid író-rendező Bécsben él. Bécsben, Berlinben és São Paulóban tanult filozófiát, majd a bécsi Filmakademie Wienbe került forgatókönyvírói és rendezői szakra. Filmjeit számos hazai és nemzetközi filmfesztiválon vetítették, például a Szarajevói Filmfesztiválon, a Viennale-n és a Filmfest Gent-en. Legutóbbi filmje, a FISH LIKE US (2020) elnyerte a Max Ophüls Preis Film Festival 21′ legjobb rövidfilmnek járó díját, a Diagonale 20′ legjobb rövidfilm díját, valamint a Vienna Shorts 20′ zsűri- és közönségdíját is, továbbá jelölték a 21′ Osztrák Filmdíjra. Raphaela jelenleg első nagyjátékfilmjén dolgozik.

Susanne BIRCK

Nemzetközi ökumenikus zsűri 2022

Susanne Birck kultúratudományok szakon szerzett mesterfokozatú diplomát. Tanulmányai fókuszában a filmtörténet állt, diplomamunkája John Ford amerikai westernfilmjeiről szólt. Egy észak-németországi járási hivatalban dolgozik, mint a határokon átnyúló német-dán együttműködések projektmenedzsere. Szabadúszó újságíróként rendszeresen részt vesz a Lübecki Északi Filmnapokon, ahol filmkritikákat ír és interjúkat készít (ezeket egy online magazinban publikálja). Újságírói pályafutása egyik csúcspontjának a Klaus Härö finn filmrendezővel készített interjút tartja. 

SZABÓ Szonja

Nemzetközi zsűri 2022

Szonja európai író és filmrendező, aki Budapesten él és dolgozik. 1983-ban született. Számos rövidfilmet és dokumentumfilmet írt és rendezett, ezek közül világszerte többet is bemutattak nemzetközi filmfesztiválokon. Magyarországon népszerű TV-sorozatok, valamint zenei videoklipek fűződnek a nevéhez. Függetlenül attól, hogy milyen műfajban alkot, mindig nagy szenvedéllyel és elhivatottsággal dolgozik a munkáin. Történeteiben mindig a lélek ábrázolására és a minden cselekedet mögött meghúzódó sajátos emberi motivációkra összpontosít. Vizuális felfogása egyedi, filmjeinek hangulatát erős képi világa határozza meg.

SZŰCS Kinga

Nemzetközi ökumenikus zsűri 2022

Szűcs Kinga az Evangélikus Hittudományi Egyetem Vallás- és Társadalomtudományi Tanszékének adjunktusa. Az Eötvös Lóránd Tudományegyetem (ELTE) magyar-német szakán szerezte első mesterszakos diplomáját, ahol személyes érdeklődése révén a film- és színháztudományban is elmélyedhetett. Következő mesterszakos diplomáját a Közép-európai Egyetemen (CEU) szerezte történelem szakon, majd az Evangélikus Hittudományi Egyetemen folytatta tanulmányait, ahol 2014-ben szerzett teológiai mesterszakos diplomát társadalometika szakirányon. Doktori fokozatát 2021-ben szerezte. Az Ararát Teremtésvédelmi Munkacsoport tagja és az Európai Keresztény Környezeti Hálózat (ECEN) kommunikációs felelőse.

Viera LANGEROVÁ

Fipresci zsűri 2022

Filmkritikus, oktató és forgatókönyvíró. Film- és színházelméletet tanult a Művészeti Akadémián (Pozsony, Szlovákia) és kultúratudományt a Károly Egyetemen (Prága, Csehország). Szerkesztőként dolgozott szlovák és cseh folyóiratoknál. Miután hosszú időt töltött Kazahsztánban és Pakisztánban, disszertációját is az ázsiai filmről írta. A Filmgeográfia című könyvek szerzőjeként több kötetet jegyez: Kontinentális Kína, Hongkong, Tajvan, de útikönyvet is írt Urdu, Purdah, Burka. Öt év Pakisztánban. címmel. A szlovákiai Kassán megrendezésre kerülő IFF Art Film Fest program-koordinátoraként is dolgozik. A Szlovák Filmújságírók Klubjának tagja. 

ZACHAR Balázs

Nemzetközi zsűri 2022

Zachar Balázs, tizenöt év film és médiajogi gyakorlat után, valamint a Nemzeti Filmalap jogi igazgatói pozíciójának betöltését követően, 2018 óta dolgozik producerként. Azóta több projekten dolgozott a Proton Cinemával, számos rövidfilmet készített, amelyek közül a Szünet (r: Kölcsey Levente) 2020-ban Locarnoban mutatkozott be. Producerként első játékfilmje, a Kis Hajni rendezésében készült Külön Falka 2021-ben a Karlovy Vary filmfesztiválon debütált és azóta számos nemzetközi fesztivál díjat nyert, valamint 2022-ben megkapta a Magyar Mozgókép Díjat. Az EAVE produceri workshop (2018) végzett hallgatója.