Lifetime Awards 2022

Rófusz Ferenc

A légy volt az első magyar film, amely Oscar-díjat kapott – de a díjat nem a rendező, Rofusz Ferenc vette át, mert ő akkor nem utazhatott Hollywoodba. A film és alkotója akkor és azóta is sok más elismerésben részesült itthon és világszerte a Kossuth-díjtól a Szent István-rendig. Pályáját a Mafilmnél kezdte díszletfestőként és trükkfilm-rajzolóként, 1968-tól a Pannónia Filmstúdióban dolgozott. Első, Kő című filmjét 1972-ben Nepp József ötlete alapján rendezte. Társrendezőként és tervezőként részt vett a legendás Gusztáv-sorozat megalkotásában. Az 1982-es Holtpont és az 1983-as Gravitáció számos díjat nyert Oberhausentől Hirosimáig, Torontótól az akkori magyar rövidfilm-fesztiválig: Miskolcig.

1984-től Németországban, 1988-tól 2001-ig Kanadában élt, ahol saját stúdiót is alapított. Több mint hatvan reklámfilmet és számos sorozatot készített ebben az időszakban – hagyományos és digitális technikával egyaránt. Az utolsó vacsora című filmjével 2018-ban, negyven évnyi várakozás után készült el: 1978-ban politikai okok miatt nem engedélyezték megvalósítását. A film Leonardo visszafordíthatatlanul málló freskójának apropóján a mai Európáról is beszél. Mégis, a rendező üzenete az, hogy “az új élet a képen, a falon, a filmvásznon túl, a nézőben kell, hogy megszülessen: Leonardo da Vinci alkotása, az emberi mulandóságot jelképező kép ugyan elveszhet, eltűnhet, de a megváltás és a szeretet üzenete az egész emberiség számára közös és örök.”

Az 1981-es Miskolci Filmfesztiválon ő döntött A légy visszavonásáról – hogy kollégáinak ne egy Oscar-díjas filmmel kelljen megmérkőzniük. A fesztiváltól akkor rendhagyó fair play-díjat kapott – most pedig Rofusz Ferenc a Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál életműdíjának kitüntetettje.