NAGY AZ ÉN CSALÁDOM-FÖLDES

2021 / MAGYARORSZÁG / 120 perc

Miskolc tekintélyes középiskolája, a Földes Ferenc Gimnázium 1953-ban alakult meg, két nagymúltú iskola, a Lévay József Református Gimnázium és a Katolikus Fráter György gimnázium összevonásával. A két egyházi iskola hagyományait, tanári karát egyesítették azzal a céllal, hogy a jövőben egy új szellemi irányzat szerint induljon meg a fiatalok nevelése. Kik és hogyan tanítottak az új viszonyok között, hogy mentették át a hagyományos értékeket, hogy alakult ki a máig ható szellemi műhely? Erről emlékeznek, vallanak az iskola öregdiákjai, egykori és mai tanárai, igazgatói. A filmben megismerhetünk néhány Földes indította életutat. Nem ritka, hogy egy családból ide járt a nagyapa, a fia és az unoka is. A Földes a generációk iskolája.

premiere
2021. szeptember 15. szerda 16:30
Uránia terem
A film után közönségtalálkozó az alkotókkal

Rendező:
KERÉNYI László

Biográfia:
A rendező 1949-ben Miskolcon született.

Producer:
KERÉNYI László

Forgatókönyvíró:
KERÉNYI László

Operatőr:
KERÉNYI László

Vágó:
KERÉNYI László

Forgalmazó:
KERÉNYI László

Kapcsolódó program:
OTTHONUNK MISKOLC (Szakmai program)