Tímár Péter és Koltai Róbert életműdíjat kap

Az idei fesztivál két életműdíjjal Tímár Péter és Koltai Róbert munkássága előtt tiszteleg.Az alkotók ráadásul kötődnek egymáshoz: az idén negyvenéves Egészséges erotika című kultfilm rendezője Tímár Péter, főszereplője pedig Koltai Róbert volt. Az idén 75. életévét betöltő Tímár a játék, a trükkök, a finom asszociációk mestere. Az 1987-es Moziklipben például, ahol mintegy húsz dal hangzik el, a klipek részleteket tartalmaznak nemcsak korábbi filmjéből, az óriási sikert aratott Egészséges erotikából (1985), hanem kortársai, Bacsó Péter vagy Herskó János filmjeiből is. A hanyatló Kádár-korszak, a bomló diktatúra, ennek banalitása és sajátos humora jelenik meg a legtöbb filmjében, így az 1990-es évek egyik legnagyobb sikerében, a Csinibabában is (1996). Elrajzolt karakterek, ismert dallamok, karikírozott párbeszédek, felszabadító keserédes nosztalgia: a Zimmer Ferit (1998) és a 6:3, avagy játszd újra Tuttit (1999) éppúgy jellemzi ez, mint a Csapd le csacsi! (1990) sokat idézett poénjait. „Imádok élni” – éneklik a Csinibaba végén; Tímár néhány filmjében olyan tisztán jelenik meg a kor életérzése, a rendszerváltás, a bizonytalan jövő mezsgyéjén billegő ország közhangulata, mint kevés nagy alkotónál. Tímár sokoldalúságát jelzi, hogy a vígjátékok mellett bátran nyúlt tabutémához egy ledöbbentő erejű drámában (Mielőtt befejezi röptét a denevér – 1989), vágóként pedig olyan alkotók munkáját segítette, mint Garas Dezső (A legényanya – 1989) és Gothár Péter (Melodráma – 1991, A részleg – 1995). Tímár Péter tiszteletére 2025. szeptember 6-án, 17:00-kor a Béke teremben az Egészséges erotika restaurált változata látható.

Koltai Róbert humorát, gesztusait, néhány mondatát egy ország ismeri. Néha együtt nevetünk, néha együtt sírunk vele. Milliók azonosulnak vele évtizedek óta, mert kifejez valamit közös élményeinkből. A kenguru (1975) dörzsölt sofőrje, a Szépek és bolondok ellenőre (1976), Hecseki Boldizsár a Gyermekrablás a Palán utcában (1985), a Simabőrű hangja a Vukban (1981), a férj Tarr Béla Panelkapcsolatában (1982) és a Csók, Anyu!-ban (1986), Bozodi az Egészséges erotikában (1985) és sok más filmszerep mind-mind rólunk szól, mind-mind minket, magyarokat fejez ki. És amikor a közönséget ilyen jól ismerő színész az 1990-es évek elején, amikor a művészfilmek uralták a hazai mozikat, rendezni kezdett, erőfeszítéseit rögtön siker koronázta. Nem is akármilyen: a Sose halunk meg (1993) kultfilm lett, dalát, A nagy utazást pedig milliók dúdolták és dúdolják. Utána következett a Szamba (1995), A miniszter félrelép Kern Andrással (1997), az Ámbár tanár úr (1998) és a többiek. Visszahozta a nézőket a moziba: megnevettette, néha megríkatta, és ami a legfontosabb: megérintette őket. Mert Koltai Róbert pontosan tudja: a közönség sosem téved. Koltai tiszteletére két filmet is műsorra tűz idén a CineFest: 2025. szeptember 6-án, szombaton 16:30-kor az Uránia teremben látható a Sose halunk meg, szeptember 7-én, vasárnap 16.00-kor a Béke teremben pedig Surányi András alkotása, a Meghalni bárki tud kerül a közönség elé. Az életműdíjak átadására a fesztivál megnyitóünnepségén kerül sor.

 

FILM:
Egészséges erotika (CineClassics)
MEGHALNI BÁRKI TUD (CineClassics)
SOSE HALUNK MEG (CineClassics)

CineFest
Sütikezelési tájékoztató

Ez a weboldal sütiket (kisméretű szöveges fájlokat) használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújtsa számodra. A süti információkat a böngésződ tárolja, és olyasmiket csinál, mint például felismer, hogy jártál-e már ezen a weblapon, és ha igen, megőrzi, hogy mit csináltál és hogyan szereted használni a weboldalt, vagy például névtelen információkat gyűjt a látogatókról, ezzel segítve az én munkámat, hogy tudjam, melyik tartalom volt a leghasznosabb számodra.

A sütik beállításait a bal oldalon található füleken módosíthatod.