Akiva Tevet


Nemzetközi zsűri tag 2016

Az 1952-ben született Akiva Tevet rendezőként és producerként is ismert. A Tel Aviv-i Egyetemen szerzett alapszakos és mesterszakos diplomát, az előbbit filmelméleti, az utóbbit menedzsment szakon. 1989-ben a „Shalom America” programigazgatójaként és vezető producereként dolgozott New Yorkban. 1992 és 2007 között a Camera Obscura – The School of Arts Film és Televízió Tanszékét vezette. 2007-től a jeruzsálemi Sam Spiegel School gyártási részlegének ügyvezető igazgatójaként dolgozik. Filmográfia: „Love in the First Degree” (1997); “Atalia” (1984) (Yitzhak Ben-Ner regénye nyomán).


Albert Gabay


Fipresci zsűri tag 2018

Filmtörténettel, újságírással foglalkozik, de rendezőként és producerként is ismert. A Tel Aviv-i Egyetemen végzett, filmgyártás és forgatókönyvírás szakon.


ALEKSEI GUSEV


Fipresci zsűri tag 2019

1993-tól 1996-ig a Szentpétervári Egyetem matematikai fakultásán tanult. 1997- ben megalapította a Theatre SatourN-t, amit 2007-ig vezetett. 1997-től rendszeresen jelennek meg filmismertetői és filmtörténeti cikkei különböző médiumokban. 2006-ban kitüntetéssel diplomázott a VGIK [Geraszimov Filmművészeti Egyetem] filmtudományi szakán. 2007-től több intézményben és iskolában tanít filmtörténetet és filmelméletet. 2008-ban debütált filmrendezőként „Catalogue of Ships” című egészestés dokumentumfi lmjével.


Alla BELAYA


Nemzetközi zsűri tag 2017

Producer, a TOY CINEMA produkciós cég társvezetője. Dolgozott az STB TV-csatorna producereként, majd a Star Media-nál (Kijevben, később Moszkvában). Miután visszatért Kijevbe, a ‘Pyramid’ produkciós cég vezetője lett, ahol számos forgatókönyvet és adaptációt készítettek el. Több neves rendezővel is dolgozott (Olexy, Michal Boganim, Marcus Schwenzel, Eva Neymann, Chris Cottam, Mike Bruce) és több sorozat, dokumentum- és ismeretterjesztő film készítésében is részt vet producerként. 2007- ben saját forgatókönyvíró céget alapított, ami ukrán, kazah, angol és francia csatornáknak és produkciós cégeknek dolgozik. 2012- ben társult be a több céget összefogó ’TOY’-ba, ahol nemzetközi koprodukciók, sorozatok, reklámfilmek és dokumentumfilmek gyártásában vesz részt.


Amber Wilkinson


Fipresci zsűri tag 2016

Amber Wilkinson a skóciai Edinburgh-ben él és dolgozik filmkritikusként. A mára már vezető angol szaklapként jegyzett, elsősorban független filmekkel és nemzetközi alkotásokkal foglalkozó Eye For Film társalapítója és főszerkesztője. A University of Leeds-en diplomázott, több mint 20 éve dolgozik a sajtóban szerkesztőként és újságíróként. Dolgozott többek között a Scottish Daily Recordnak, Filmmaker Magazine-nek és a Sunday Mailnek is. Fiatal tehetségek képzésében is rendszeresen részt vállal, a Tallini Filmfesztiválon például filmkritikus workshopot vezetett. Számos fesztivál zsűrijében kapott már szerepet, így San Sebastianban, Seattle-ben, Tallinban és Gijónban is.


ANDREA BOSCO


Fipresci zsűri tag 2019

Filmkritikus, újságíró és fordító. 2008-ban – miközben filmművészeti és interlingvisztikai közvetítés szakos tanulmányai záródolgozatát írta Jean-Luc Godard „A megvetés” című filmjének nemzetközi kiadásaiból – Moszkvába költözött, ahol nyelvtanárként, tolmácsként és olasz mozimagazinok munkatársaként dolgozott. Számos filmfesztiválról tudósított és szép számmal írt filmkritikákat is. 2017-ben tért vissza szülővárosába, ahol csatlakozott a Filmkritikusok Nemzeti Szövetségéhez (SNCCI). Rendszeresen tart workshopokat és ismeretterjesztő előadásokat a mozgókép történetéről és a filmkritikáról, miközben továbbra is újságíróként tevékenykedik.


Anika Danielle WAGNER


Art mozik nemzetközi szövetségének zsűri tagja 2017

1990-ben született Németországban, és ott is nevelkedett. 2008 óta számos kisjátékfilmet és videóinstallációt készített, melyek kiállításokon és fesztiválokon szerepeltek. Filmművészetet tanul az offenbachi Művészeti Egyetemen, és a Lich városkában található Kino Traumstern moziban dolgozik, amely Németország egyik leghíresebb mozija. Ő volt az ismert német horrorfilm a Der Nachtmahr (A rémálom) rendezőasszisztense, Achim Bornhak rendező mellett. Berlini, londoni, párizsi és szarajevói filmprojektekben dolgozott operatőrként, zeneszerzőként és rendezőként. Jelenleg első, rendezőként jegyzett nagyjátékfilmjén dolgozik.


Attila Csabai


Nemzetközi ökumenikus zsűri tag 2018

Csabai Attila a jezsuita Szőts István Filmműhely alapító tagja volt. Egyetemi tanulmányait magyar nyelv és irodalom, kommunikáció, majd vágó szakon végezte. Számos magyar és nemzetközi produkció vágója, vágóasszisztense, utómunka felügyelője volt. A Virágvölgy című filmet, melyet vágókén jegyez, 2018-ban mutatták be Karlovy Varyban. Csabai Attila tagja a Magyar Film- és Videóvágók Egyesületének. Tanít a Színház- és Filmművészeti Egyetemen.


Bakonyi Renáta


Nemzetközi zsűri tag 2016

1977-ben született Nyíregyházán. 1984-től Győrben élt, az érettségi után 1997-ben egy évig szociális területen dolgozott New Yorkban. A Nyugat Magyarországi Egyetem Tanítóképző Főiskolai Karán végzett Győrben, mint művelődésszervező, majd a Debreceni Egyetemen tanult néprajz, illetve felnőttképzési és művelődési menedzser szakon. 2012-ig Győrben dolgozott programszervezőként, pályázatíróként több kulturális szervezetnél. A filmes világgal a MEDIAWAVE Fesztiválon ismerkedett meg, a szakmával tevékenyen 2009-től foglalkozik. 2012-től az Emberi Erőforrások Minisztériuma Kultúráért Felelős Államtitkárság filmszakmai referense. Fő tevékenysége az art mozik és az art filmalkotások forgalmazásának, a filmfesztiválok illetve a rövidfilmek támogatási rendszerének kiépítése, fejlesztése. A hivatali teendőin felül – a szakkritikák megismerése mellett – érzékenyen fordul a kortárs filmművészet felé is.


BARBARA GASSER


Nemzetközi zsűri tag 2019

Ausztriában, Grazban született. Nyolc évig dolgozott az osztrák Külügyminisztériumban. 2003-tól szabadúszó újságíróként dolgozik Los Angelesben. Elsősorban filmekről és politikáról tudósít. Számos újságírói elismerés és díj tulajdonosa. 2012-2016 között A Los Angeles Press Club igazgatótanácsának is tagja volt. 2011-től a Hollywood Foreign Press Association tagja és benne van a Golden Globe zsűrijében is.


Bernhard Wenger


Nemzetközi zsűri tag 2018

Bernhard Wenger 1992-ben született Salzburgban. A gimnázium elvégzése után Bécsben tanult filmtörténetet. 2014-ben kezdte meg tanulmányait a Bécsi Film Akadémián, ahol a rendezői és a produceri szakot is végzi. Kisjátékfilmjei több mint 75 nemzetközi díjat nyertek. 2015-ben kiemelkedő kulturális és művészeti tevékenységét szülővárosa is kitüntetéssel ismerte el. Jelenleg első nagyjátékfilmjének forgatókönyvén dolgozik.


BORONYÁK Rita


Fipresci zsűri tag 2017

1961-ben született, filmkritikus. Magyar- francia szakon, majd esztétika szakon végzett, de televíziós újságíró képesítéssel is rendelkezik. 1984-1988 között a Széchényi Könyvtárban dolgozott, majd a Comporgan Rendszerháznál francia reklámokat elemzett. 1998 óta a Magyar Nemzeti Filmarchívum dokumentumfilmes referense. Írásai elsősorban a Filmkultúra Online-on olvashatók. Több magyar és nemzetközi zsűriben volt már tag (pl. 2002-2003 Visegrad Documentary Library; 2006; 2009; 2011 Magyar Filmszemle, 2003-2004 Bratislava Film Festival; 2009 FIKE, 2014 PÖFF Tallinn, 2017 KAFF Kecskemét).


BORSOS Erika


Art mozik nemzetközi szövetségének zsűri tagja 2017

A Vajdaságban született, Jugoszláviában. Budapesten él, ahol 1995 óta a filmterjesztés számos területén dolgozott – art video- kölcsönzőben, art moziban, filmfesztivál szervezőjeként. 15 évig ügyvezetője volt az Odeon filmforgalmazó vállalatnak, most pedig filmprogramozási vezetőként dolgozik a Budapest Film Zrt.-nél.


Christina Fon


Nemzetközi zsűri tag 2018

Christina Fon 20 éve szolgálja dinamizmusával a kanadai filmezést és televíziózást. Peabody és ötszörös Canadian Screen Award győztesként örökre megváltoztatta a műfajt Kanadában. Fantasztikus érzékkel képes sikerre vinni a produkciós megállapodásokat, aminek eredményeként igazán forradalmi, a filmezést és a televíziózást megújító filmalkotások kaptak zöld lámpát. Akár a Sundance és háromszoros Canadian Screen Award nyertes RUMBLE-re, akár a négyszer is Canadian Screen Awardra jelölt Mohawk Girl című sorozatra gondolunk, Christina Fon újra és újra bizonyítja, hogy olyan producer, aki képes az álmokat valóra váltani.


CHRISTINE Ris

Schüpfen (Switzerland)
Nemzetközi ökumenikus zsűri tag 2017

Christine Ris 1952-ben született. Kereskedelmi képesítést szerzett, de már gyermekkora óta rajong a filmekért. A svájci parlament és számos ipari vállalat titkárságán dolgozott. 11 évig látta el a svájci Berne-Jura-Solothurn református egyházak továbbképzési irodájának igazgatási és szervezési feladatait. 2017 májusában nyugdíjba vonult, júniustól a nyomtatott média felügyeletéért, szervezéséért, létrehozásáért és közzétételéért felelős, valamint filmes eseményeket és vitafórumokat szervez svájci egyházközösségek számára. Az Interfilm nemzetközi szervezet tagja, és az Interfilm Switzerland vezetőségében dolgozik. A nagyobb európai filmfesztiválok és filmes szemináriumok rendszeres látogatója. Részt vett az Ökumenikus Zsűri munkájában Saarbrückenben és Mannheimban.


Christoph Rainer


Nemzetközi zsűri tag 2016

Az osztrák Christoph Rainer a Bécsi Filmakadémián szerzett alapszakos rendezői diplomát Michael Haneke osztályában, majd Fulbright ösztöndíjasként New Yorkban, a Columbia Egyetemen folytatta MA tanulmányait, ahol kitüntetéssel végzett. Kisjátékfilmjeit több mint 350 nemzetközi filmfesztiválon láthattuk, de olyan múzeumok is vetítették őket, mint a Tabakalera San Sebastian-ban vagy a MoMA New Yorkban. Számos nemzetközi elismerésben részesült már, megkapta például a Max Ophüls-díjat Németországban, de a Torontói Nemzetközi Filmfesztivál fiatal filmkészítőknek járó díját, az Emerging Filmmaker Award-ot is hazavihette. Nyolc éve dolgozik az osztrák Shortynale Filmfesztivál igazgatójaként.


Cüneyt Cebenoyan


Nemzetközi zsűri tag 2016

Cüneyt Cebenoyan filmkritikus és színész. 1960-ban született Ankarában. Olyan filmekben játszott, mint a Hayatboyu (Lifelong; 2013), a Gözümün Nuru (Eye Am; 2013) és a Dar Elbise (Tight Dress; 2016), de a nézők a Çıplak Gerçek (Naked Truth, 2014) című sorozatból is ismerhetik. Rendezőként és színészként is jegyzett kisjátékfilmje a “Korkaklar” (Cowards; 2015) 2016-ban szerepelt a Rode Tulp Filmfesztiválon. Tagja a Filmkritikusok Nemzetközi Szövetségének, a FIPRESCI-nek és az ázsiai mozit népszerűsítő NETPAC-nak. Számos nemzetközi filmfesztivál zsűrijében vett már részt. Jelenleg egy országos terjesztésű napilapnak a Birgün-ek ír filmkritikákat.


Damián Vondrášek


Nemzetközi zsűri tag 2018

Damián Vondrášek (1991, Prága) rendezői szakon tanul a prágai Filmakadémián (FAMU). Már tanulmányai megkezdése előtt is filmkészítéssel foglalkozott: In the Rain (2014) című alkotását a Prágai Rövidfilm Fesztiválon mutatták be. A Together (2015) című filmmel elnyerte a Famufesten a legjobb rendezőnek járó díjat, míg az Imprisoned (2016) szerepelt a Sand Sebastiani Nemzetközi Filmfesztivál (Eiecine) és a Karloyí Vary-i Nemzetközi Filmfesztivál (Future Frames) versenyprogramjában, de Csehországban a legjobb diákfilmnek járó Magnesia-díjra is jelölték. A Cseh Filmalap támogatásával készülő új filmjének utómunkálatai jelenleg is zajlanak.


DARKO ŠTANTE


Nemzetközi zsűri tag 2019

Darko Štante szociális munkásként végzett a Ljubljanai Egyetemen. Jelenleg a ljubljanai Színház, Rádió, Film és Televíziós Akadémia rendező szakos hallgatója. Intimacy (2011) és Them (2014) című kisjátékfilmjei után 2018-ban az Ok-Okozat című filmmel debütált nagyjátékfi lmes rendezőként. Az Ok-Okozat Torontóban mutatkozott be, majd számos nemzetközi fesztiválon vetítették sikerrel. A film a 2018-as CineFest fődíja mellett a CICAE zsűri díját is elnyerte a fesztiválon.


DEÁK KRISTÓF


Nemzetközi zsűri tag 2019

Filmrendező, forgatókönyvíró, producer Budapesten született és nevelkedett. 2005 óta dolgozik a filmszakmában, 2009 és 2016 között Londonban és Genfben tanult és dolgozott. 2010 óta nemzetközi szinten dolgozik fi lm- és TV-rendezőként, íróként és producerként. 2017 során MINDENKI c. kisfilmje számos fesztiváldíjat követően elnyerte a Legjobb Élőszereplős Rövidfilmnek járó Oscar-díjat is.


DENIS CÔTÉ

Zsűri elnök
Nemzetközi zsűri tag 2019

1995 és 2005 között 15 független kisjátékfilmet rendezett, miközben újságíróként és filmkritikusként dolgozott. Első nagyjátékfilmje a Les états Nordiques /Drifting States (2005) Locarnóban Arany Leopárd díjat nyert videó kategóriában. A Vic+Flo Saw A Bear című filmjét 2013-ban Alfred Bauer díjjal jutalmazták a Berlinalén. Denis Côte díjnyertes filmjeit számos nemzetközi fesztiválon bemutatták, a közönség több mint 25 Côte retrospekívet láthatott ezeken a rendezvényeken.


Dita GUERY


Nemzetközi zsűri tag 2017

1975-ben végzett a Tel Aviv-i Egyetem Film és Televízió szakán. Míg Hollywoodban élt forgatókönyvírói kurzusokat vett az AFI-n. Számos nagy- és kisjátékfilm (Igor and the Crane’s Journey 2013, Yona 2014, Marcy Rain 2014, An Israeli Love Story 2016), televíziós sorozat (An Enemy Compound 2000, Salma 2015) illetve dokumentumfilm (Asking a Question 1978, Eda Nudel Refusing 1980, Bina and Shapira Celebrating Together 2003) gyártásában vett részt.


Dudás Balázs


Nemzetközi zsűri tag 2018

Dudás Balázs 1989-ben született Miskolcon. A filmezéssel a gimnáziumi évek alatt ismerkedett meg. Alapdiplomáját Egerben szerezte Mozgóképkultúra és Médiaismeret szakon. Diplomafilmje sikerrel szerepelt több hazaifilmfesztiválon. 2013-ban felvették a Színház és Filmművészeti Egyetem Filmrendező mester szakára Gothár Péter osztályába. 2017-es diplomafilmje, a Welcome több hazai és nemzetközi fesztivál mellett megnyerte a 2017-es Jameson Cinefest Cine New Wave kategóriáját.


ERHARDT Ágoston


Nemzetközi ökumenikus zsűri tag 2017

Erhardt Ágoston (1980). Szerkesztő, rendező, forgatókönyvíró, producer. Tizennégy éve dolgozik a magyar közszolgálati televíziózásban. A Szegedi Tudományegyetem kommunikáció szakán diplomázott. Már egyetemi évei alatt újságíróként dolgozott, majd egy egyetemi lapnál volt főszerkesztő. Mielőtt befejezte volna felsőfokú tanulmányait, a Duna Televíziónál kezdett dolgozni. Elsősorban vallási területen, de később a híradózásban és különböző közéleti műsorokban is. A magyar közszolgálati televíziózás 2010-es átalakulása után, főszerkesztő-producerként dolgozott a Duna Televízió Vallási Szerkesztőségénél. 2015 óta az MTVA (Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap) Vallási Műsorok Főszerkesztőségének vezető szerkesztője. Elsősorban portré- és dokumentum műsorokat/filmeket készít. A Magyar Katolikus Újságíró Szövetség első Sinkó Ferenc díjasa.


EWA KUJAWIŃSKA


Art mozik nemzetközi szövetségének zsűri tagja 2019

A poznańi Zamek Kulturális Központ filmes részlegének és Pałacowe Mozijának a vezetője. Filmes események programjának összeállításáért és koordinációjáért felel. Az OFF CINEMA Nemzetközi Dokumentumfi lmes Fesztivál producere. Több filmfesztiválon vett már részt a zsűri munkájában, például a 2016-es Berlinale Panoráma szekciójában is zsűrizett. Film, TV és médiakultúra szakos tanulmányai után szakmai továbbképzéseken vett részt. Velencében „Art Cinema – Action and Management” (CICAE), Bolognában és Szófi ában pedig „Audience Development Innovation Labs” (Europa Cinemas) kurzusokat hallgatott.


Federico Babini


Art mozik nemzetközi szövetségének zsűri tagja 2018

Federico Babini egy Firenze központjában álló kis művészmozinak, a Spazio Alfierinek az igazgatója. Karrierjét színházi rendezőként kezdte – és a mai napig sem fordított teljesen hátat a színhéz világának. A mozi teljesen új tapasztalat volt számára. Olyan új nyelvezetet, műfajt és frissességet talált itt, aminek nincs párja! Nagyon szereti az európai filmfesztiválokat, hihetetlenül izgalmasnak találja azt, hogy zsűritagként lehetősége nyílik újabb és újabb gyöngyszemeket felfedezni a világ filmes termésében.


FEJÉR TAMÁS


Art mozik nemzetközi szövetségének zsűri tagja 2019

Fejér Tamás 2013 óta dolgozik filmszínház vezetőként az egyik legidősebb art filmszínházban, a debreceni Apolló moziban, amely 1911-ben kezdte meg vetítéseit. Mint mozivezető, ő szerkeszti a teljes filmkínálatot, és ezen felül a mozihoz kapcsolódó valamennyi kulturális programot is ő szervezi. Az évek alatt, a kemény munkánknak köszönhetően az Apolló mozi a város egyik legfontosabb kulturális intézményévé vált.


Fekete Ibolya


Nemzetközi zsűri tag 2016

Balázs Béla-díjas filmrendező. Magyar-orosz szakos középiskolai tanári diplomával kezdett filmkritikákat írni, filmes kiadványokat szerkeszteni. 1980-tól forgatókönyvíróként működött közre Szomjas György filmjeiben. 1989-ben kezdett dokumentumfilmeket készíteni. Első játékfilmje, a Bolse Vita 1995-ben készült, ezt követte a Chico 2001-ben. Játékfilmjei több mint 70 nemzetközi fesztiválon szerepeltek, és számos díjat nyertek, köztük a Karlovy Vary-i fesztivál Kristály Glóbuszát (Chico) és a Prix Europa Spezial-t (Bolse Vita). Tíz évig tanított a Színház- és Filmművészeti Egyetemen és számos nemzetközi workshop-on. Jelenleg a Metropolitan Egyetemen és a kolozsvári Sapientia Egyetemen tanít. Harmadik játékfilmje, az Anyám és más futóbolondok a családból (2015).


Florent PARIS


Art mozik nemzetközi szövetségének zsűri tagja 2017

Florent Paris 1964-ben született Franciaországban. A franciaországi Nancy egyetemén tanult film- és moziismereteket. Doktoriját az 1918-1938 közötti francia mozi történetéből, a néma filmről a hangos filmre történő áttérésről, és a néma- ill. hangos filmek készítéséről írta. Jacques Prévert francia forgatókönyvíróval együtt dolgozott a Ködös utak c. regény filmadaptációján. Diákévei alatt moziban dolgozott. Napjainkban a Pireneusokban található Oloron Sainte Marie városka moziját vezeti.


Florin-Ioan SILAGHI


Nemzetközi ökumenikus zsűri tag 2016

Florin-Ioan atya (1975) gyermekkorától vonzódott a fotóriporterséghez, valláshoz és pedagógiához. Bejárta Európát, majd 1993-ban belépett a jezsuita rendbe. Alapszakos filozófusi diplomát szerzett Padovában, később pedig Párizsban folytatta tanulmányait teológia mesterszakon, de a vizuális művészetek és különösen a fotográfia iránti szenvedélye sosem kopott meg. Pappá szentelése után Los Angelesben, a Loyola Marymount Egyetemen szerzett film- és televíziós gyártás szakon mesterfokozatot. 2010-től a román jezsuita rend tömegkommunikációs hivatalának vezetője (O.C.C.S.I.), 2013-tól pedig alelnöke a SIGNIS román szervezetének. 2014-ben, a locarnoi filmfesztiválon tagja volt az ökumenikus zsűrinek.


Frédéric HENRY


Nemzetközi zsűri tag 2017

15 éve már, hogy Creteil-ben a Cinemas du Palais (AFCAE és Europa Cinemas tag) moziban fiataloknak szóló oktatási programot vezet. Programigazgatóként, oktatási és művészeti koordinátorként dolgozik a “Cinema is almost perfect: living the cinema and Europe” projektben, melynek fókuszában az európai mozis és a társadalmi fejlődés áll. A program olyan kezdeményezéseket támogat, amelyek közelebb hozzák az európai mozit a fiatalokhoz, felhívják a figyelmet a filmekben rejlő értékekre, újra a nézőt teszik középpontba, új utakat mutatnak a filmek megértéséhez és a filmszínházat igazi közösségi térré varázsolják, egy hellyé, ahol az emberek találkozhatnak egymással, megismerhetik a másikat és önmagukat. A program Franciaországban, a Val de Marne régióban zajlik.


Giuseppe SEDIA


Fipresci zsűri tag 2017

Francia születésű olasz újságíró, aki jelenleg Lengyelországban él és dolgozik. Az „Il Manifesto” című napilap riportere, de rendszeresen jelennek meg moziról szóló cikkei a „The Krakow Post”-ban is. Filmkritikáival több olasz és nemzetközi magazinban is találkozhattunk (Artribune, Cineforum, Film International, Sentieri Selvaggi). 2013-tól tagja a FIPRESCI-nek.


Gyürke Kata


Fipresci zsűri tag 2018

Gyürke Kata szerteágazó tapasztalatokkal rendelkezik a kulturális újságírás különböző területein, szerkesztő-riporterként, műsorvezetőként számos televízió- és rádióműsor készítésében vett részt, az utóbbi években elsősorban nyomtatott és online médiafelületeken publikál. Írásai olvashatók, többek között a Fidelio és a magyar.film.hu oldalain. Rendszeres látogatója a régió filmfesztiváljainak, köztük a Berlinale, vagy a Karlovy Vary nemzetközi filmfesztiváloknak, és évek óta követi a JamesonCinefest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál eseményeit. A MÚOSZ Filmkritikus Szakosztályának tagjaként rendszeresen részt vesz a Filmkritikusok díjainak megítéléséhez nélkülözhetetlen alkotások szemlézésében, valamint a nemzetközi FIPRESCI munkájában is, tavaly ősszel Mannheim-Heidelbergben zsűritagként képviselte a szakosztályt.


Hanula Zsolt


Art mozik nemzetközi szövetségének zsűri tagja 2016

1980-ban született Budapesten. A Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi karán diplomázott kommunikáció szakon. 15 éven keresztül publikált filmkritikákat és egyéb filmes tematikájú cikkeket nyomtatott és online magazinokban. 2009-ben másodmagával megalapította A hetedik sor közepe online magazint, amelynek 2014-ig volt főszerkesztője. 2014 óta a Magyarország legnagyobb art mozi-hálózatát üzemeltető Budapest Film Zrt-nél dolgozik mint közösségi média szakértő.


HARTUNG Attila


Nemzetközi zsűri tag 2017

1991-ben született Budapesten. Középiskolai tanulmányait festő szakon végezte, mikor elkészítette első kisfilmjét Álmodó címmel. Az alkotás az utolsó Magyar Filmszemlén debütált. Ezután felvették a Színház- és Filmművészeti Egyetem Filmrendező BA szakára Szász János és Janisch Attila osztályába. Iskola alatti kisjátékfi lmjei több külföldi fesztiváldíjat és szereplést hoztak, de Mindig csak c. kisjátékfi lmje a 2016-os CineFest CineNewWave kategóriájának nyertese volt. Szakának MA tagozatát az idén Enyedi Ildikó osztályában fejezi be. Ezt követően a II. Inkubátor pályázaton vett részt, melyet filmtervével megnyert és jövő évben forgatja első nagyjátékfilmjét Senki nem megy sehova címmel.


INGRID GLATZ-ANDEREGG


Nemzetközi ökumenikus zsűri tag 2019

1953-ban született Bernben. Fribourgban és Bernben tanult teológiát. 2003-tól szolgál lelkipásztorként Aarwangenben. Jelenleg a film és a teológia kapcsolatáról szóló doktori disszertációján dolgozik. 2003 és 2010 között számos, a Svájci Egyházközösség Oktatási Centruma által meghirdetett,
szakmai továbbképzésen vett részt egyház és film témában. A locarnói és a lübecki filmfesztiválon is több szemináriumot hallgatott. 2011-től az INTERFILM miskolci delegáltja. 2015-ben nevezték ki az „INTERFILM SWITZERLAND” alelnökévé.


ISABELLE DANEL


Fipresci zsűri tag 2018

Isabelle Danel 1962-ben született Franciaországban. 1982-től dolgozik újságíróként, elsősorban filmkritikusként. Írt a Télérama, a L’événement, a Rolling Stone és a Première hasábjaira, jelenleg pedig a Version Fémina, a Les Fiches du Cinéma és a Bande-à-part.fr munkatársa. Több könyvet ís írt, többek közt a cannes-i filmfesztiválról, Robert Guédiguian rendezőről és Marilyn Monroe-ról. 2013 júniusától a Francia Filmkritikusok Szövetségének (SFCC) elnöke. 2018 májusában választották meg a FIPRESCI elnökének.


J. DENNIS WASHINGTON


Nemzetközi zsűri tag 2019

Az amerikai J. Dennis Washington díszlettervező az MGM-nél kezdte pályafutását. Három évig dolgozott a stúdiónak, majd függetlenként folytatta tovább. Első filmjét, a Konvojt (1978) több, mint harminc nagyjátékfi lm követte, köztük olyan alkotások, mint a Menekülés a győzelembe (1981), a Prizzik becsülete (1985), az Állj mellém! (1986), a Saigon – A tiltott zóna (1988), A szökevény (1993), az Angyalok a pályán (1995), a Dante pokla (1997) és a Nebraska, melyet 2013-ban a CineFesten is bemutattak.


Jasmin BAUMGARTNER


Nemzetközi zsűri tag 2017

Az also-ausztriai Badenben született 1990- ben. A „Dawson és a haverok” miatt döntött úgy már egészen fiatalon, hogy filmkészítő lesz. 16 évesen kezdett filmgyártó cégeknél és filmfesztiválokon dolgozni. 2011-től a Bécsi Filmakadémián tanul forgatókönyvírást Götz Spielmann osztályában. Rendezőként és forgatókönyvíróként a következő filmekben vállalt szerepet: I See a Darkness (kisjátékfilm, 2016), Shirin: Die Ehre meiner Schwester (2013); de ő volt a Subhuman (kisjátékfilm, 2016) rendezője is.


Jes Nysten


Nemzetközi ökumenikus zsűri tag 2018

Jes Nysten a Kopenhágához közeli Roskilde luteránus templomában szolgált lelkipásztorként. Sok éve dolgozik filmkritikusként. Elkötelezett szószólója a hittan filmes eszközökkel történő tanításának. Többször dolgozott a Dán Filmintézetnek is. Tagja a Kirke Filmnek és az INTERFILM tanácsának. Lübeckben az INTERFILM, Berlinben, Locarnóban, Kijevben. Karlovy Varyban és Varsóban pedig az ökomenikus zsűri tagjaként tevékenykedett.


KÄTE SCHAEFFER


Art mozik nemzetközi szövetségének zsűri tagja 2019

Käte Schaeffer kultúratudományi, esztétikai és alkalmazott művészeti tanulmányokat folytatott. 1999-től számos fi lmfesztiválon dolgozott, többek közt a Tübingeni Francia Filmek Fesztiválján, a Tübingeni Nemzetközi Rövidfi lm Fesztiválon, a Stuttgarti Animációs Filmfesztiválon és a „European Films Online” munkatársaként. 2000-től a tübingeni Arsenal mozik (Arsenal és Atelier) marketing kampányainak és speciális programjainak felelőse. 2009-től az Arsenal Filmverleih sajtó- és közönségkapcsolati irodájának vezetője. 2019-től a vetítési jogok megszerzéséért is ő a felelős.


Kerekes Vica


Nemzetközi zsűri tag 2018

Kerekes Vica (1981) szlovákiai magyar színésznő Füleken született. 2005-ben végezte el a pozsonyi Színművészeti Főiskola színész szakát. 2007-tõl szabadúszó,három ország közt ingázik( Magyarország, Szlovákia, Csehország). Öt nyelven játszik( magyarul,szlovákul,csehül,angolul, németül) , több mint,60 mozgóképen szerepelt. Számos filmben és színdarabban játszott főszerepet. 2010-ben a Magyar Filmszemlén nyerte el a legjobb színésznőnek járó elismerést a Ki-be/Tawaret című filmmel, 2013-ban pedig Szlovákiában, a Seven days of sin című alkotásért tüntették ki a díjjal.


KÉZDI Beáta


Nemzetközi ökumenikus zsűri tag 2017

Pomáz (Hungary) Kézdi Beáta 1982-ben született, a Magyarországi Evangélikus- Lutheránus Egyház magazinjának újságírója-szerkesztője. A Deák téri lutheránus gimnáziumba járt, majd a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen tanult kommunikáció-magyar irodalom szakon. 2005-2006 között a Petőfi Rádió riportereként dolgozott, 2008-2010 között a Magyarországi Ökumenikus Segélyszervezet projektmenedzsere volt, 2010-2015 között a Heti Válasz hetilap honlapjának szerkesztője volt, 2011 óta pedig színházi kritikákat ír a lapnak.


Klaus Eder Klaus Eder


Nemzetközi zsűri tag 2016

1939-ben született Augsburgban. Stuttgartban járt egyetemre, német irodalmat tanult. A ’60-as évektől dolgozik filmkritikusként egy országos sugárzású rádióban (Bayerische Rundfunk) és több német filmes magazinnál. Számos könyvet írt, többek között Andrzej Wajdaról, Luis Bunuelről, Nikita Mikhalkovról, Andrei Konchalovskiról, Arturo Ripsteinről, Im Kwon-taekről és Nagisa Oshimaról. 1986 és 2007 között a Müncheni Nemzetközi Filmfesztivál egyik programfelelőseként tevékenykedett. 1987-től a FIPRESCI (Filmkritikusok Nemzetközi Szövetsége) főtitkára. Münchenben él és dolgozik.


KÖBLI Norbert


Nemzetközi zsűri tag 2016

Köbli Norbert (1977) Balázs Béla-díjas forgatókönyvíró; a Magyar Forgatókönyvírók Egyesületének elnöke. Legutóbbi munkája, a Félvilág a Legjobb Forgatókönyvnek járó Golden Reel-díjat nyerte Tiburonban, Kaliforniában, illetve Budapesten a Magyar Filmhéten. Számos mozifilm, tévéfilm, tévésorozat, dokumentumfilm és kisfilm szerzője, Egri Lajos és Syd Field munkáinak magyarra fordítója. Korábbi filmjei közül A vizsga Chicagóban, A berni követ pedig Montrealban és Alaszkában nyert rangos díjat.


Kókai Nagy Viktor


Nemzetközi ökumenikus zsűri tag 2016

Kókai Nagy Viktor (1973) a Károli Gáspár Református Egyetem (1991-1996), majd a jénai Friedrich Schiller Egyetem (1996-1998) teológiai fakultásán végezte tanulmányait. Doktori fokozatát 2004-ben szerezte meg, 2014-ben habilitált. Riporterként és szerkesztőként dolgozott rádiónál (2000-2002) és TV csatornánál (2002-2004) is. 1993 óta technikai munkatársként és biztonsági főnökként dolgozik fesztiváloknak. 2006 és 2015 között a Debreceni Református Hittudományi Egyetemen volt adjunktus. 2015-től Debrecenben és a komáromi Selye János Egyetemen docens. Nős, egy lány édesapja.


KOVÁCS ISTVÁN


Nemzetközi zsűri tag 2019

Az egykori Jugoszlávia területén született 1985-ben. Gyermekkora nagy részét Szegeden töltötte. 2011-ben lett a Budapesti Színház és Filmművészeti egyetem hallgatója rendezői szakon. BA tanulmányait Szász János osztályában fejezte be Betonzaj című diplomafilmjével. 2018-ban szerzett az intézményben mester fokozatot, Enyedi Ildikó osztályában. Diplomafilmje, az Ostrom, számos díjat nyert, köztük Diák Oscardíjat is.


Krzysztof Zanussi

Zsűri elnök
Nemzetközi zsűri tag 2018

Krzysztof Zanussi az európai és az egyetemes filmművészet egyik legfontosabb alakja. Hősei, kapcsolataikban és önmagukban is– többnyire éppen Közép-Európa történelmi és politikai viharaiban – a tiszta, erkölcsös, az aktuális kortól és társadalomtól független, teljes élet lehetőségét keresik. A rendező olyan sztárokkal dolgozott mintegy félszázados pályafutása alatt, mint Vittorio Gassman, Daniel Olbrychski, Christoph Waltz, Raf Vallone, Max von Sydow, Zbigniew Zapasiewicz, Maja Komorowska, Robert Powell, Valeria Golino, és olyan filmekkel vált világhírűvé, mint a Védőszínek, a Kristályszerkezet, a Spirál, az Imperatívusz, A nyugodt Nap éve, vagy – a II. János Pál pápa életének korai szakaszát bemutató – az Egy távoli országból, hogy csak néhányat említsünk a gazdag életműből.


Magali Van REETH

Aix en Provence (France)
Nemzetközi ökumenikus zsűri tag 2017

1956-ban született. A SIGNIS honlapjára (www.signis.net) valamint a francia katolikus plébániák és a francia katolikus mediumok (rádió, TV és magazinok) hálózata számára ír cikkeket, film kritikákat. Kereskedelmi mozikban szervez premier vetítéseket, és börtönökben workshopokat a mozi és a spiritualitás szerepéről. A mozis újságírók franciaországi egyesületében – jelenleg – vezetőségi tag, e minőségében tagja a FIPRESCI-nek is. 2000 óta a SIGNIS tagjaként képviselte az egyesületet különböző SIGNIS, ökumenikus, vallásközi és FIPRESCI zsűrikben. 2006-2017 között a Signis France főtitkára volt, 2013-2017 között pedig a Signis Europe elnöke.


Magdalena Gruber


Art mozik nemzetközi szövetségének zsűri tagja 2018

Magdalena Gruber 1995-ben született. Németország déli részén nőtt fel. 2015-től az FH Dortmund fotográfia szakos hallgatója. Szabadúszó fotósként dolgozik. 2013-tól áll különböző mozik alkalmazásában, jelenleg Németország egyik legrégebbi mozijában a Schauburg Dortmundban. 2017-ben részt vett a Cinema Art Award zsűri munkájában a Hamburg Filmfesten.


Mariola Marczak


Nemzetközi ökumenikus zsűri tag 2018

Mariola Marczak az Olsztyni Állami Egyetem Újságírás és Kommunikáció Intézetének professzora. Doktori fokozatát Krakkóban szerezte, film szakon. A Média-Kultúra-Társadalmi Kommunikáció című lap társszerkesztője. Számos vallási és metafizikai filmekről szóló cikket publikált, de Krzysztof Zanussiról szóló monográfiája az ’ Inquietude and Longing. The Cinema Toward Values’ is nagy sikert aratott szakmai körökben. Tagja a Lengyel Film és Média Társaságnak. 2013-2016 között a „Prison Movie” nemzetközi film fesztivál zsűrijében is tevékenykedett. 2016-ban az olsztyni Blue Box fesztiválon a zsűri elnökeként majd ugyanebben az évben a Varsói Film Fesztivál az ökomenikus zsűri tagjaként dolgozott.


Matthew Maggi


Art mozik nemzetközi szövetségének zsűri tagja 2016

Matthew Maggi Máltán született, máltai-kanadai kettősállampolgár. Négy éve dolgozik a filmiparban, elsősorban rendezőasszisztensként. Európai független filmektől kezdve hollywoodi szuperprodukciókon át mindenféle filmen dolgozott már. Nemrégiben koprodukciós lehetőséget kapott cégével, a Soppa Films-el, első nagyjátékfilmje gyártására. A jövőben szeretne több időt tölteni Kanadában, hogy megismerje a helyi piacot és kapcsolatokat építsen. Azt reméli, hogy így hozzáférést nyerhet a finanszírozási lehetőségekhez és olyan európai-kanadai koprodukciós alkotásokat valósíthat majd meg, melyek hidat építenek a két kontinens között.


Michał SZCZEŚNIAK


Nemzetközi zsűri tag 2017

Rendező, forgatókönyvíró. Számos díjat elnyert filmjeivel, többek között Starting Point c. rövid dokumentumfilmje a Sheffi eld, Camerimage és Docu days fesztiválokon a fesztivál nagydíját kapta, de ezen kisfilmje az Oscar-várományosok listáján is szerepelt. Rövidfilmeket írt és rendezett is, pl. A Boat, Sashka, Sashka, The seduction school. Filmjeihez hasonlóan a Patrz: wolna wola c. színdarabja, valamint az A Boat és a Goliath forgatókönyvje is díjnyertes alkotása volt. Legújabb narratív kisjátékfilmje, a Spitsbergen, valamint televíziós darabja, a To steal a life idén jelenik majd meg. Szereti a jó zenét és a jó ételeket. Egy hároméves kislány, Adele apukája.


Mike Naafs


Fipresci zsűri tag 2016

Mike Naafs filmes tanulmányokat folytatott az Amszterdami Egyetemen, ahol a diák filmfolyóirat főszerkesztőjeként is tevékenykedett. Az egyetem elvégzése után számos filmfesztiválon, újságnál és folyóiratnál dolgozott, például a The Dutch Filmkrantnál is, és egyebek mellett Kijevben, Cannes-ban, Moszkvában, Kolozsvárott és Szentpétervárott is képviselte már a FIPRSECI-t. Jelenleg szabadúszó újságíró.


MOLNÁR KATA ORSOLYA


Fipresci zsűri tag 2019

Molnár Kata Orsolya újságíró, kommunikációs szakember, a legnagyobb online független fi lmes portál, a Filmtekercs.hu főszerkesztője. Szerkesztőként a filmkultúra gazdagítását és népszerűsítését támogatja elsősorban a fiatalabb korosztály körében. Specialilzációja az adaptációk, az amerikai blockbusterek és a távolkeleti filmek. Szerkesztői munkája mellett kreatív konzulensként dolgozik saját ügynökségében.


MÜLLER PÉTER SZIÁMI


Nemzetközi zsűri tag 2019

Müller Péter Sziámit a legtöbben a Bartók+ Miskolci Operafesztivál és a Sziget Fesztivál alapító igazgatójaként és ötletgazdájaként vagy dalszerző-előadóként ismerik. Eredeti végzettsége szerint film- és televízió rendező. Körülbelül 200 órányi televíziós műsort és két nagyjátékfi lmet készített Magyarországon. Miután valamennyi munkáját betiltották, Amszterdamba költözött, ahol hat éven át, a rendszerváltásig kulturális producerként és forgatókönyvíróként dolgozott. A Miskolci Nemzeti Színházban közel tíz éven át dolgozott sikeres rendezőként és művészeti vezetőként.


NAGY ANIKÓ MÁRIA


Nemzetközi ökumenikus zsűri tag 2019

1973-ban született Csíkszeredában. 2004-ben szerzett diplomát a Színház és Filmművészeti Egyetemen. 18 évig dolgozott a Duna Televízióban számos kulturális műsor munkatársaként, majd 2014-től szabadúszóként folytatta pályafutását. Több éven keresztül volt a román-magyar Film.doc dokumentumfilmes fesztivál művészeti igazgatója. Kisjátékfilmje az ’Apró dolgok’ a 40. Magyar Filmszemlén elnyerte a legjobb forgatókönyvíró – rendezői díjat. A filmet a CineFest is bemutatta.


NAGY SZABOLCS


Nemzetközi ökumenikus zsűri tag 2019

1994-ben született. A teológiai, kulturális és politikai kérdésekkel foglalkozó ‘Keresztény Kultúra’ című blog szerkesztője. Jelenleg végzős hallgató a budapesti Evangélikus Hittudományi Egyetemen, teológus – lelkész szakon. Fő érdeklődési területe a civil teológia az Egyesült Államokban és Magyarországon, illetve a (populáris)kultúra és a teológia kapcsolata. Számos cikket írt ebben a témában. Több ifjúsági rendezvényen vezetett filmes beszélgetéseket és workshopokat.


Paraszkay György


Art mozik nemzetközi szövetségének zsűri tagja 2016

1973-ban a Képzőművészeti Szakközépiskolában szerzett fotó-illusztrátori képesítést. 1973-75 között az MTI-ben fotóriporter-gyakornokként dolgozott. 1981-ben a Magyar Képzőművészeti Főiskola tervezőgrafikus szakán diplomázott. Számos plakátpályázat díjazottja. A ’80-as években főleg filmplakátokat készített. Az elmúlt évtizedekben Magyarország kulturális megjelenéseit tervezte (Nagy-Britannia, Kína, Japán, India, Spanyolország). Tagja a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületének, a Magyar Képző- és Iparművészek Szövetségének és a Magyar Újságírók Országos Szövetségének.


Pierre-Simon GUTMAN


Fipresci zsűri tag 2017

A francia filmes szaklap, a L’Avant scène cinéma’ főszerkesztője. Miután doktori fokozatot szerzett filmesztétikából (az amerikai Michael Ciminóról írta disszertációját) a Paris VII és a Nancy 2 egyetemeken oktatott filmes tárgyakat. Jelenleg az ESRA-n tanít, Párizsban és Brüsszelben. Filmkészítésről és politikáról szóló írásai az Eclipse, a Les Fiches du cinéma, a Trois Couleurs és a Soap hasábjain jelentek meg. Éveken át volt a Cannes’ Critic Week rövid- és nagyjátékfilmes programjának igazgatója.


Praxedis Bouwman


Nemzetközi ökumenikus zsűri tag 2016

Praxedis Bouwman (1968) rádiós újságíróként diplomázott. Hollandiában, majd Curaçao szigetén dolgozott. Később visszatért a szárazföldre, saját céget alapított és egyre többet foglalkozott vallási és világnézeti kérdésekkel. 2000-től vesz részt aktívan a holland evangélikus-lutheránus egyház életében. A KALME (Európai Lutheránus Gyülekezetek Kommunikációs Bizottsága, a Lutheránus Világszövetség hálózati programja, www.kalme.net) elnöke. 2007-2013 között vallási kommunikáció- és médiatanulmányokat folytatott, először tagja majd elnöke lett a WACC Europe-nak (Világszövetség a Keresztény Kommunikációért), később pedig a WACC Global alelnökévé is megválasztották. 2014-ben az Academy of Ecumenical Indian Theology and Church Administration díszdoktori címmel tüntette ki “hazai és nemzetközi színtéren végzett felekezetközi és ökumenikus vezetői munkásságáért”.


PROF. DR. ZVIAD DOLIDZE


Nemzetközi zsűri tag 2019

A Grúziai Állami Shota Rustaveli Színház és Filművészeti Egyetem Bölcsészettudományi, Média és Menedzsment karának dékánja illetve az intézmény professzora. Hat könyv (tankönyv és monográfia), több kutatási projekt és társ-szerzőség köthető a nevéhez a világ és Grúzia filmművészetéről. SA Grúz Film Akadémia tagja, a „Cinerama” egyesület ügyvezetője, az Abasha (Grúzia) Nemzetközi Gyermek- és Ifjúsági Filmfesztivál alapítója és igazgatója.


Rácsok Gabriella


Nemzetközi ökumenikus zsűri tag 2018

Rácsok Gabriella 1991-1996 között a Sárospatai Református Teológiai Akadémián, 1998-2000 között pedig a michigani Grand Rapids Kálvin Teológiai Szemináriumban tanult. A Debreceni Egyetemen szerzett angol nyelv és irodalom szakos MA diplomát, majd 2013-ban a Debreceni Református Hittudományi Egyetemen doktorált teológia és film témájú értekezésével. Jelenleg a Sárospataki Református Teológiai Akadémia docenseként és rektorhelyetteseként dolgozik. Teológiatörténeti és etikai kurzusai mellett filmes szemináriumokat is tart például Bergman vagy Kieslowski művészetéről, vagy éppen a Krisztus-filmekről.


Raymond Walravens


Nemzetközi zsűri tag 2018

Raymond Walravens 1982 óta áll kapcsolatban a mozi világával, azóta vezeti az amszterdami Rialto független művészmozit. Kilenc éve alapító elnöke és kurátora az évente megrendezésre kerülő World Cinema Amsterdam fesztiválnak, aminek fókuszában latin-amerikai, ázsiai és afrikai független filmek állnak. A Rialtóban és a fesztiválon végzett munkája mellett számos nemzetközi filmfesztivál zsűrijében is dolgozott már, így például a Quinzaine des Realisateurs (Cannes), az Indielisboa és a Doclisboa (Lisszabon), a Semana dos Realizadores (Rio de Janeiro), az Uruguayi Nemzetközi Film Fesztivál (Montevideo) és a sevillai Európai Film Fesztivál zsűrijében is.


ROK ANDRES


Nemzetközi ökumenikus zsűri tag 2019

1989-ben született. Dramaturg, forgatókönyvíró. A ljubljanai Színház, Rádió, Film és Televíziós Akadémia dramaturg szakán végzett. Dramaturgként (vagy asszisztensként) több szlovén színházban is tevékenykedett. Színdarabokhoz írt kommentárjai mellett több, színdarabokról és színházról szóló tudományos cikk szerzője is. Néhány éve a Nova Gorica-i Egyetemen tanársegéd. Elsősorban dokumentumfilmes forgatókönyvíróként és dramaturgként dolgozik.


Samo Seničar


Art mozik nemzetközi szövetségének zsűri tagja 2018

Samo Seničar 2010-től dolgozik programfelelősként és ifjúsági koordinátorként a szlovén Celje „Metropol” önkormányzati mozijában. Előtte egy helyi ifjúsági klubban dolgozott programszervezőként és koordinátorként. Részt vett Karlovy Varyban az Europa Cinemas és Szarajevóban a C.I.C.A.E zsűri munkájában. A Celje-i Diák Rövidfilmes Fesztivál egyik kurátora.


Senad Halilbasic


Nemzetközi zsűri tag 2016

Senad Halilbasic Bosznia-Hercegovinában született és Ausztriában nőtt fel. Színház- és filmelméleti szakon végzett, jelenleg doktori tanulmányokat folytat. 2010-től a Witcraft Szenario-nál dolgozik dramaturgként, ahol egy rangos, interkulturális forgatókönyv fejlesztési programot is irányít [www.diverse-geschichten.at]. Független producerként számos nemzetközi elismerésben részesült. Forgatókönyv doktorként dolgozott például Patrick Vollrath „Everything will be okay” című, Oscarra jelölt kisjátékfilmjén is. „Korida” című egészestés dokumentumfilmjük, melynek Sinisa Vidovic rendező mellett Halilbasic a társszerzője, jelenleg számos filmfesztiválon látható szerte a világon.


SOPSITS Árpád


Nemzetközi zsűri tag 2017

Balázs Béla Díjas film, tv és színházrendező, forgatókönyvíró. Eddig 7 nagyjátékfilmet rendezett, filmjei több, mint 200 nemzetközi filmfesztiválra kaptak meghívást és több, mint 45 díjat nyertek: Cannes, Montreál, Chicago, Locarno, Bergamo, Lagov, Berlin- PrixEuropa, Potsdam, Belgrád, Budapest stb. Háromszor volt az év legjobb rendezője filmen és színházban egyaránt. Torzók c. filmjét 2001-ben Magyarország Oscar-díjra nevezte, és bekerült a legjobb 35-be. Legutóbbi filmje, A martfűi rém az idei Magyar Filmhéten 9 díjat kapott, eddig 14 fesztiválra hívták meg, és Liègeben a Nemzetközi Policier Fesztiválon Prix de la Public, azaz közönségdíjat nyert.


Stevie Salas (Apache)


Nemzetközi zsűri tag 2018

A RUMBLE producere világhírű gitáros, de zenei, filmes és televíziós producerként is ismert. Szóló albumai több mint 2 millió példányban keltek el világszerte, a Guitar Player magazin beválasztotta minden idők 50 legjobb gitárosa közé. Amerikai indiánként Stevie számos fontos, az őslakos közösségeket érintő projektben vesz részt. A Smithsonian’s National Museum of the American Indian kortárs zenével foglalkozó részlegének tanácsadója. Tim Johnsonnal közösen álmodták meg és hozták létre a Washingtonban és New Yorkban is páratlanul sikeres „Odafenn, ahová tartozunk: Őslakos indiánok a populáris kultúrában” című zenei kiállítást.


TÁLAS Zsófia


Nemzetközi zsűri tag 2017

Számos rövidfilm, dokumentumfilm és animáció mellett a több díjjal is kitüntetett Van valami furcsa és megmagyarázhatatlan című nagyjátékfilm vágója. Zsófi a a vágó szak mesterfokozatát az angliai National Film and Television Schoolban 2017-ben szerezte meg. Korábban a Színház- és Filmművészeti Egyetemen (vágó) és az Eötvös Lóránd Tudományegyetemen (filmelmélet/ filmtörténet) szerzett alapfokú diplomát. Tagja a Magyar Film- és Videóvágók Egyesületének. Jelenleg második nagyjátékfilmjén, a Rossz Verseken dolgozik.


Ternovszky Béla


Nemzetközi zsűri tag 2016

A Balász Béla díjas, művész 1943-ban született Budapesten. Középiskolai évei után a Pannónia Filmstúdiónál és annak utódvállalatainál dolgozott, egészen 1995-ig. Néhány évig rajzoló volt, a 60-as évek végétől animátor lett. 1972-ben nevezték ki rendezőnek. Első önálló rajzfilmje 1970-ben készült. A 7 perces Modern edzésmódszerek számos hazai és nemzetközi fesztiváldíjat nyert. 1986-ban mutatták be első egészestés filmjét, a Macskafogót, melyet a Mokép a közönség szavazatok és a jegyeladás alapján az év legjobb filmjének ítélt és 1987-ben Magyarország ezt a filmet jelölte Oscar-díjra. 1995-ben munkatársaival saját céget hozott létre Stúdió II. Kft. néven. A külföldi többségi tulajdonos támogatásával itt készült el az újabb egészestés játékfilmje, az Egérút. A Stúdió II. megszűnése után AnimArt Bt. néven saját céget alapított. 2007 decemberében bemutatták a Macskafogó 2-t, mely hatalmas sikert aratott.


Tóth Csaba


Fipresci zsűri tag 2016

Tóth Csaba a mozi régi nagy szerelmese. Azóta ír filmekről, hogy ez az évszázad elkezdődött. Magyarország legnagyobb nyomtatott filmes magazinjánál, a VOX mozimagazinnál dolgozik szerkesztőként, emellett rovatvezető Budapest legnagyobb programmagazinjánál, a Pesti Estnél és filmekről osztja az észt az ország legnépszerűbb női oldalán, az nlcafe.hu-n is. Amikor épp nem filmeket néz vagy filmekről ír, akkor többnyire filmekről beszél, méghozzá interjúk formájában a filmek rendezőivel és színészeivel. Fizikailag képtelen elaludni egy moziteremben, ami tökéletes FIPRESCI zsűritaggá teszi őt.


ZHENG DASHENG


Nemzetközi zsűri tag 2019

Filmrendező és színházi rendező. Sanghajban született. Nagyapja, Huang Zuolin filmrendező és forgatókönyvíró, és édesanyja, Huang Shuqin, Kína egyik legismertebb női rendezője nyomdokaiban haladva Zheng művészeti stílusát a nagyfokú humanizmus és a gazdag történelmi múltra való támaszkodás jellemzi. BA fokozatát a Sanghaji Színművészeti Akadémián szerezte, majd a Chicagói Művészeti Intézet mesterképzésén tanult filmrendező szakon. Filmjei számos rangos szakmai elismerést kaptak.