Megerősítette együttműködését a CineFest szervezőivel a Miskolci Egyetem (ME) és a városvezetés.

2021. június 25. péntek 19:11

A pénteki sajtótájékoztatón Veres Pál Polgármester mellett Horváth Zita, az ME rektora és Bíró Tibor fesztiváligazgató, a Cinemis Kft. ügyvezetője írta alá azt az okmányt, ami erősíti az egyetem és a CineFest közös munkáját Miskolccal. Mindhárman egyetértettek abban is, hogy a nemzetközi fesztivál a környék megóvandó szellemi értékei közé tartozik.

– Reméljük, valóban véget ért a járvány, és tartósan kinyílik a világ, ugyanis az utóbbi időben nagy volt a hiány a városi eseményekben és fesztiválokban: fájdalmunkra a CineFest is elmaradt az előző évben – mondta Veres Pál. – Ha nem történik valami különösen szörnyű dolog, akkor szeptember 10-18 között megrendezzük ezt, a város számára fontos programot.

A polgármester az egyetem szerepéről is beszélt.

Ha nem is tudjuk fizikálisan közelebb hozni Miskolc felsőoktatási intézményét a városhoz, a tudományos, közéleti és kulturális események terén szeretnénk még szorosabbra fűzni a kapcsolatot. Az önkormányzat célja, hogy a fiatalok itt maradjanak, ez pedig csak úgy érhető el, ha megszeretik a várost.

A megállapodás még nem tartalmaz konkrét programterveket, viszont biztosítja a lehetőséget a közös gondolkodáshoz, szervezéshez.

– Igyekszünk mindent megtenni, hogy a régi hangulat jellemezze egy év kihagyás után is a fesztivált – fogalmazott Bíró Tibor. – Ez egy keret megállapodás, a tartalma még nincs kőbe vésve, de úgy hiszem, idén is lesznek olyan programok, amiket a Miskolci Egyetemmel közösen bonyolíthatunk.

Fiatalok ösztönzése

Az ME-hez köthető hagyományos program például az Otthonunk Miskolc, ahol a városról készült pályamunkákat mutatják be minden évben: egyrészről egyetemisták is készítettek rendre filmeket a pályázatra, másfelől a zsűrizésben részt szoktak vállalni a Miskolci Egyetem oktatói is.

– Ennek keretében van egy ösztöndíjprogramunk is: egy kiválasztott hallgatónak rendelkezésére bocsátunk egy bizonyos összeget, ő pedig készít egy filmet a következő fesztiválra. Ez tavaly megszakadt, de szeretnénk folytatni: megerősítettük ezt is a megállapodásban. Emellett a fesztivál programjai között szerepel a Roma-kép, ahol a roma társadalomról szóló legújabb filmeket mutatjuk be. Ebben is együttműködünk az egyetemmel.

Város a városban

Idén 17. alkalommal rendezik meg a CineFestet. A szervező Cinemis Kft. feladata emellett a mozikultúra népszerűsítése – részben a fiatalok körében. Ezt a szándékot erősti a Miskolci Egyetem is.

– Szeretnénk részt venni a fesztiválhoz kötődő zenei és gasztronómiai programokon – mondta Horváth Zita. – Abban is bízom, hogy a hallgatóink segítőként, munkatársként be tudjuk majd vonni a CineFest szervezésébe. Vizsgáljuk a lehetőségét, hogyan tudnánk kitelepülni a fesztiválra. A Zenepalotában – ami az intézményünkhöz tartozik – mindenképp rendezünk majd programokat, de arról is beszélünk, hogy kivinnénk az Egyetemvárosba is valamiképp a rendezvényt – beszélt a tervekről a Miskolci Egyetem rektora.