Otthonunk Miskolc

2022. szeptember 15. csütörtök 14:58

Az immár hagyománnyá vált Otthonunk Miskolc program célja helyi vagy helyi kötődésű alkotók munkáit elhozni a nagyközönségnek. A szervezők minden évben kutatják a miskolci tehetségeket, a miskolci vagy borsodi történeteket.

Az Otthonunk Miskolc idén szeptember 15-én és 16-án, este 7 órakor az Uránia teremben két igazi filmcsemegéket kínál.

A Miskolci Egyetem Bölcsészettudományi Kara új helyre költözött, elhagyta régi épületét, közkedvelt nevén a „tükit”, ahol közel harminc esztendőn keresztül működött. Dr. R. Nagy József Tükibúcsúztató című filmjében Fazekas Csaba történész, a kar volt dékánja vezet körbe minket az épületben, bemutatja emblematikus helyszíneit, mesél a kar kialakulásának kezdeti időszakairól, az épület nyilvános és kevésbé nyilvános helyeiről, ahol minden sarokhoz történetek, neves elődök emlékei, anekdoták kapcsolódnak. A film alkalmat ad a visszatekintésre, emlékezésre, nosztalgiázásra, s egyben felvillantja a Bölcsészettudományi Kar „tükiben” töltött utolsó napjait.

„Kapuk, amiket egyszer bezártak, épület, amit jelképesen leromboltak, Isten jónak látta újra megnyitni, felépíteni.” 1993. augusztus 30-án kisdiákok és szüleik, tanárok és a meghívott vendégek zsúfolásig megtöltötték az avasi református templomot. Történelmi eseményre, ünnepi istentiszteletre, az újraindított Lévay Gimnázium évnyitójára érkezett a gyülekezet. Másnap két osztály, 45 diák ült be a padokba, hogy új fejezetet nyissanak a város református oktatásának történetében. A református oktatásnak nagy hagyományai vannak Miskolcon. Három fontos évszámot említhetünk: 1560 körül Kálvin hitére tért át Miskolc lakosságának többsége, ezért a város magisztrátusa és a református egyház vállalta egy „nagyobb műveltséget közvetítő iskola” alapítását, fenntartását. 1560-ban indult a tanítás, amit 1948-ban az államosítás megszüntetett, de 1993-tól ismét a református egyház lett az iskola fenntartója. Kerényi László Alfa és Ómega – Lévay Gimnázium című filmje egy történeti áttekintésen túl bemutatja azt az utat, amit a Lévay Gimnázium az elmúlt 29 év alatt megtett.

A programsorozat szakmai felügyeletét a Miskolci Egyetem Kulturális Antropológiai Tanszéke látja el.

Kapcsolódó program:
OTTHONUNK MISKOLC (Szakmai program)