MOME Anim prezentáció és vetítés

2022-09-16 17:00 Béke terem

MOME ANIM – ALKOTÓK KÖZÖSSÉGE

Előadók: Brovinszki László MOME Animáció BA szakvezető és Szabó Viktória MOME Animáció MA szakvezető, valamint a MOME Anim hallgatói

A budapesti Moholy-Nagy Művészeti Egyetem Animáció szaka (MOME Anim) a magyar animáció egyik meghatározó kreatív műhelye és szellemi centruma, amely mindig is kiemelten tehetséges emberek – alkotók, művészek, tervezők, oktatók és hallgatók – közössége volt. Az itt folyó munka az elmúlt másfél évtizedben számos nemzetközi elismerést hozott, a világ minden táján nyertek filmjeink díjakat, a legrangosabb fesztiválokon Cannestől Berlinig, az Oscar shortlistről nem is beszélve. A prezentáció célja nem csupán az egyetemi képzési program bemutatása, ahol a hallgatók az első pillanattól kezdve alkotások készítésén keresztül ismerik meg a műfajt, és annak több aspektusát is gyakorolhatják az alkalmazott filmektől az egyedi műalkotások létrehozásáig, hanem annak a közösségnek a megismertetése, melynek tagjai alkotó energiájukat, kreativitásukat a szűkebb és tágabb társadalmi környezet javára szeretnék fordítani. A BA és MA szakvezetők az előadásban a képzés felépítését, megszerzendő krediteket, tematikai modulok és speciálizációk új irányait vázolják fel. A hallgatók pedig
a MOME Anim oktatási műhelyében szerzett tapasztalataikról, valamint a Nem Adom Fel Alapítvány, a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács vagy a We
Love Budapest felkérésére született alkotások kapcsán a társadalmi felelősségvállalás és az animáció kapcsolatáról mesélnek.

Filmblokkok:
1. Nem Adom Fel Alapítvány együttműködésével készült MOME Anim BA projektfilmek
2. Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács számára készült MOME Anim BA projektfilmek
3. We Love Budapest – MOME Anim BA projektfilmek 4. BEST OF – MOME Anim diplomafilmek

Kapcsolódó hír:
MOME Anim prezentáció és vetítés (hír)