ANDREA BOSCO

Fipresci zsűri

Filmkritikus, újságíró és fordító. 2008-ban – miközben filmművészeti és interlingvisztikai közvetítés szakos tanulmányai záródolgozatát írta Jean-Luc Godard „A megvetés” című filmjének nemzetközi kiadásaiból – Moszkvába költözött, ahol nyelvtanárként, tolmácsként és olasz mozimagazinok munkatársaként dolgozott. Számos filmfesztiválról tudósított és szép számmal írt filmkritikákat is. 2017-ben tért vissza szülővárosába, ahol csatlakozott a Filmkritikusok Nemzeti Szövetségéhez (SNCCI). Rendszeresen tart workshopokat és ismeretterjesztő előadásokat a mozgókép történetéről és a filmkritikáról, miközben továbbra is újságíróként tevékenykedik.