Amerikai fókusz

2021.09.10. 19:55

Újdonság a CineFesten az Amerikai Fókusz program. A három dokumentumfilmből álló válogatásban a sokszínű Amerikai Egyesült Államok különböző oldalát, különböző élettörténeteit ismerhetjük meg.

Szeptember 11-én, 19.00-kor az Uránia teremben a Joseph Pulitzer: A nép hangja című 2018-as dokumentumfilmben a címszereplő életét idézhetjük fel Oren Rudavsky rendező tolmácsolásában. Pulitzer több, mint 100 évvel ezelőtt hívta fel a figyelmet az „álhírekre”, és szállt szembe a sajtószabadságot napjainkban is fenyegető hírkorlátozások veszélyével. Hősies küzdelmei azóta feledésbe merültek, ahogyan az is, hogy mit tanulhatunk az ellenfelei ellen bevetett eszközökből.

Szeptember 12-én, 17.00-kor az Uránia teremben Jonathan Hock filmje, A dominikai álom látható. Az 1990-es évek elején a kosárlabda jövőjét egy ifjú dominikai bevándorló, Felipe Lopez jelentette. A 17 évesen a Sports Illustrated címlapjára került Lopez története maga az amerikai álom, amit most felelevenít e dokumentumfilm.

Ugyanezen a napon és helyszínen, 21.15-től Laurence Mathieu-Leger alkotását, a Willie-t nézhetjük meg. Dokumentumfilm az első fekete hokijátékosról, aki az 1957-58-as, és az 1960-61-es szezonban volt a Boston Bruins játékosa.

Az Amerikai Fókusz program melynek megvalósítását az Amerikai Egyesült Államok budapesti nagykövetsége támogatta. A vetítések ingyenesen látogathatók.