Filmajánló – 2. nap

2021. szeptember 11. szombat 08:54

A fesztivál második napja csupa remekművet tartogat. Többek között egy kiváló magyar nagyjátékfilmes bemutatkozás egy MMA harcosból lett színész főszereplésével, a Sundance Filmfesztivál legnagyobb visszhangot kiváltó közönségkedvence, és a 2019-es zsűrielnök karanténidőszakban forgatott különös mozija várja az érdeklődőket.

A tavalyi zsűrielnök, Denis Côté új filmjében, a Hygiène sociale-ban valódi és álfilozófiai mélységek és a kettő között különbséget tenni nem tudókkal szembeni alig titkolt gúny teremt sajátos, talán csak a Covid-korszak embere számára érthető hangulatot. Côté újra bizonyítja, hogy nem fél kísérletezni. A téma időtlen: egy kiábrándult férfi és öt nő, akik a maguk módján próbálják megváltoztatni őt. A történelmi kosztümökben Volkswagenekről és leárazott matracokról magas- és mélyröptű filozófia csevejt folytató szereplők szoborszerű merevséggel állnak a megelevenedett festményeknek tűnő képeken – szigorúan betartva a 1,5 méteres távolságot. Côté rendkívül termékeny alkotó: 1995 és 2005 között 15 független kisjátékfilmet rendezett, miközben újságíróként és filmkritikusként dolgozott. Első nagyjátékfilmje Locarnóban Arany Leopárd díjat nyert videó kategóriában. A Vic+Flo Saw A Bear című filmjét 2013-ban Alfred Bauer díjjal jutalmazták a Berlinalén. Legújabb filmje, a Hygiène sociale ugyancsak Berlinben debütált a nemzetközi porondon, és az Encounters szekcióban elnyerte a legjobb rendezésnek járó díjat. Az előadásra 400 Ft-ért váltható jegy elővételben, vagy a helyszínen, illetve a Távmoziban országosan is megtekinthető 1200 Ft-ért.

Kis Hajni rendező első, részben személyes élményein alapuló nagyjátékfilmje, a Külön falka alig néhány héttel világpremierje, a Karlovy Vary Nemzetközi Filmfesztivál után látható a CineFest versenyprogramjában. Kis Hajni visszatérése külön öröm a fesztiválnak, hiszen Last Call című kisfilmjével a CineNewWave szekció díját nyerte el 2018-ban. A Külön falka egy komplikált apa-lánya kapcsolatról szól. A tizenkét éves Niki (Horváth Zorka) nagyszüleivel él, akik nem tudják kordában tartani a vadóc, az iskolában nehezen beilleszkedő gyereket. Amikor Niki megtudja, hogy édesapját, Tibort kiengedték a börtönből, minden tiltás ellenére felkeresi a férfit. Tibor (az egykori MMA harcos Dietz Gusztáv első filmszerepében) kidobóként dolgozik a budapesti éjszakában. Magának való alkat, erőszakos természete miatt állandó harcban áll a környezetével. Sötét múltja és egy családi titok miatt kerüli a lányával való találkozást, de Nikit nehezebb lerázni, mint gondolta. A két kívülálló lassan közeledni kezd egymáshoz, de minden az ellen szól, hogy a család egyesülhessen. A vetítést közönségtalálkozó követi az alkotókkal, köztük Kis Hajni rendezővel és Horváth Zorka, illetve Dietz Gusztáv főszereplőkkel. Az előadásra 400 Ft-ért váltható jegy elővételben, vagy a helyszínen.

Minden bizonnyal a fesztivál egyik slágerfilmje lesz a CODA. A 2014-es francia sikerfilm, a Bélier család amerikai újragondolása a Sundance Filmfesztiválról érkezett a CineFest versenyprogramjába. Emilia Jones alakítja a főhős Ruby-t, akinek az élete csöppet bonyolultabb az átlagosnál, ugyanis szülei és a bátya siketnémák. A család halászatból él, és ehhez elengedhetetlen, hogy Ruby legyen a tolmács a beszélők felé, akik olykor kihasználják a fogyatékosságot. A fiatal lány mindemellett szeret és tud is énekelni, az iskolába érkező mexikói zenetanár (Eugenio Derbez) pedig meg akarja győzni: a világ egyik legjobb zenei felsőoktatási intézményében, a bostoni Berklee College-en a helye. Az amerikai változatban – szemben a francia filmmel – a siketnéma karaktereket valóban siketnéma színészek alakítják (köztük az édesanya szerepében az Oscar-díjas Marlee Matlin). A film nem elég, hogy a Sundance-en elnyerte a zsűri nagydíját, a rendezői díjat és a közönségdíjat, de üzleti szempontból is rekordot döntött: az Apple 25 millió dollárért vásárolta meg a világforgalmazási jogokat. A film után Csákvári Géza kérdezi Sian Heder rendezőnőt a film kulisszatitkairól. Exkluzív interjú kizárólag a CineFest közönségének! Az előadásra 400 Ft-ért váltható jegy elővételben, vagy a helyszínen.

A dokumentumfilmes versenyszekció magyar alkotása a Volt egyszer egy képregény. A film igyekszik átfogó képet adni a magyar képregénykultúráról, érintve a képregény történetét a kezdetektől napjainkig, fókuszba helyezve a magyar képregény fejlődését. Elkalauzolja a nézőt a kezdetben a napilapokban közölt képregények szárnybontogatásaihoz, valamint a magyar képregény jelenlegi világába. A filmben mások mellett a szakma olyan ismert alakjai jelennek meg, mint Csepella Olivér, Kertész Sándor, Korcsmáros Gábor, Szebeni Péter, Tálosi András, Tondora Judit és Várai Artúr. Gábor Bence filmje stílusában számos képregényes elemet felvonultat, és magát a rajzolás folyamatát is ábrázolja. Illusztrációként emellett több tucat képregényből jelenik meg benne részlet. A vetítést közönségtalálkozó követi az alkotókkal. Az előadásra 400 Ft-ért váltható jegy elővételben, vagy a helyszínen.

Ugyancsak a dokumentumfilmes versenyszekcióban látható a Sabaya, amely az északkelet-szíriai al-Hol menekülttáborba kalauzol el. Ez ma egyike a legveszélyesebb szír táboroknak, ahol a kurd fegyveres erők 73.000 embert, az Iszlám Állam terrorszervezet harcosainak hozzátartozóit őrzik. A kurd vallási kisebbség, a jeziditák ellen az Iszlám Állam harcosai 2014 augusztusában követtek el népirtást: többezer férfit végeztek ki és többezer nőt hurcoltak el és tettek szexrabszolgává, akik közül ma is többen a tábor lakói. Egy eltökélt önkéntes csapat vakmerő akciókkal igyekszik éjszakánként kimenekíteni egy-egy traumatizált jezidita nőt a táborból. Az iraki születésű, Svédországban élő kurd dokumentumfilmes, Hogir Hirori nemcsak írta, rendezte, hanem operatőrként és vágóként is jegyzi a filmet. A Sabaya világpremierje a 2021-es Sundance Filmfesztivál versenyprogramjában volt, ahol elnyerte a dokumentumfilm szekcióban a rendezői díjat. Az előadásra 400 Ft-ért váltható jegy elővételben, vagy a helyszínen.

Ha előző nap lemaradtunk róla, ma bepótolható a Méhkas című versenyfilmet, amely a CODA-hoz hasonlóan három díjat nyert a Sundance Nemzetközi Filmfesztiválon: a legjobb nemzetközi film zsűri nagydíját, a rendezői díjat és a közönségdíjat. A Sundance történetében először fordult elő, hogy egy alkotás mindhárom legfontosabb nemzetközi díjat hazavigye, így nem véletlenül nagyok az elvárások a fiatal rendezőnő, Blerta Basholli alkotása iránt. A dráma egy családanya életét mutatja be a koszovói Krusha e Madhe faluban. Ez a település szenvedte el a legnagyobb mészárlást a szerb megszállás alatt, sok férfit elhurcoltak és kivégeztek. A megmaradtak pedig nem nézik jó szemmel a megözvegyült Fahrije erőfeszítéseit, aki nő létére dolgozik és pénzt keres: a falu többi asszonyát összefogva ajvárt készít, amit a városi szupermarketnek ad el. Az előadásra 400 Ft-ért váltható jegy elővételben, vagy a helyszínen.

 

Kapcsolódó film:
CODA (Nagyjátékfilm)
HYGIÈNE SOCIALE (Nagyjátékfilm)
KÜLÖN FALKA (Nagyjátékfilm)
MÉHKAS (Nagyjátékfilm)
SABAYA (CineDocs)
VOLT EGYSZER EGY KÉPREGÉNY (CineDocs)