Ázsiai jelenlét

Újdonság a Jameson CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál történetében, hogy sokkal erősebb lett az ázsiai jelenlét: érkezett versenyfilm Kínából (A boldogtalanság művészete), Dél-Koreából (a legfontosabb koreai rendező Chang-dong Lee Cannes-ban debütáló filmje a Gyújtogatók) és Japánból is (Nyolcéves jegyesség a veterán Takahisha Zezétől).

Murakami Haruki Gyújtogató című művét a koreai rendezőóriás Lee Chang-Dong álmodta vászonra lélegzetelállító mesterművében: a Gyújtogatók először a Cannes-i Nemzetközi Filmfesztivál versenyprogramjában szerepelt, ahol megőrült érte a kritika. Dzsongszu, az alkalmi kihordófiú és Hemi, a csillagszemű bombázó gyerekkoruk óta először újra találkoznak. Mi több, Hemi a cicáját is a fiúra bízza, amíg ő Afrikába utazik. Ám Hemi egy titokzatos és dúsgazdag fiúval, Bennel tér onnan haza és egy furcsa szerelni háromszög veszi kezdetét. Ben egy görbe estén bevallja, mi a titkos kedvtelése.

A japánok hagyományosan szeretnek jókat sírni egy filmen és ezt semmi nem garantálja jobban, mint amikor a fiatal hősnő hosszasan, romantikus körülmények közt haldoklik. Pontosan ezt kínálja a Zeze Takahisa filmje, a Nyolcéves jegyesség, amelyben egy fiatal nő az agyvelőgyulladás egy ritka formája miatt kómába esik három hónappal az esküvője előtt. A film alapjául szolgáló történet igazi YouTube szenzációként kezdte, majd sikeres regény készült belőle.

A boldogtalanság művészete egyfajta portréfilm anyáról és lányáról, akik Peking egyik hutongjában élnek. A nagyvárosi életet új szemszögből bemutató filmben az özvegy anya és lánya közötti gyűlöletet, irtózást, dühöt és kétségbeesést végül elfogadó szeretet váltja fel. A rendező, Yang Mingming csodálatos érzékkel és érzékenységgel közelít a női kapcsolatok témájához.

FILM:
A boldogtalanság művészete (Nagyjátékfilm, SIFF Focus)
Gyújtogatók (Nagyjátékfilm)
Nyolcéves jegyesség (Nagyjátékfilm)

CineFest
Sütikezelési tájékoztató

Ez a weboldal sütiket (kisméretű szöveges fájlokat) használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújtsa számodra. A süti információkat a böngésződ tárolja, és olyasmiket csinál, mint például felismer, hogy jártál-e már ezen a weblapon, és ha igen, megőrzi, hogy mit csináltál és hogyan szereted használni a weboldalt, vagy például névtelen információkat gyűjt a látogatókról, ezzel segítve az én munkámat, hogy tudjam, melyik tartalom volt a leghasznosabb számodra.

A sütik beállításait a bal oldalon található füleken módosíthatod.