Minden eddiginél több magyar film debütál a 18. CineFesten

2022.09.08. 10:24

A CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál már nem csak az év legnagyobb külföldi fesztiválsikereinek első hazai bemutatkozásával csábítja Miskolcra szeptember 9. és 17. között a filmek szerelmeseit: öt egészestés magyar produkció került be a játék- és dokumentumfilmes versenyprogramba. A gálavetítések az alkotók jelenlétében zajlanak.

A Nagyjátékfilmes versenyprogramban látható Magasságok és mélységek Csoma Sándor rendező első nagyjátékfilmje, amelyet a valaha volt legnépszerűbb magyar hegymászó, Erőss Zsolt inspirált. Erőss huszonhárom éves pályafutása alatt tíz 8000 méter fölötti hegycsúcsot hódított meg, első magyarként jutott fel a Csomolungma tetejére. 2013-ban Kiss Péter hegymászótársával életét vesztette a Kancsendzönga hegyen expedíció közben. Halálhíre megrázta az egész országot, miközben a legtöbben nem gondoltak arra, hogyan élte meg ezt a veszteséget felesége, Sterczer Hilda, aki két gyermekükkel várta haza a férjét. Csoma Sándor rendező filmjének főszereplője Sterczer Hilda (Pál Emőke alakításában), a film pedig a gyász feldolgozásának folyamatát mutatja be.

Tiszeker Dániel és Lévai Balázs rendezők ugyancsak a Nagyjátékfilmes versenyprogramban szereplő Nyugati nyaralás című filmje a ’80-as évekbe repít vissza. A vígjátéka főhőse, az ügyes veszprémi autószerelő (Mészáros Máté) családi nyaralását meghiúsítja, hogy az egyik gyerek útlevelét „biztonsági okokból” nem kapják meg. A férfi azonban nem hagyja veszni a nyarat, egy hirtelen ötlettől vezérelve kölcsönveszi egy disszidens magyar nála hagyott autóját. Ha már így alakult, a család a legnagyobb luxust szeretné élvezni a Balatonon, ezért a nyugatra igyekvő magyarok helyett eljátsszák a nyugatról érkező turistákat. A tervbe azonban egyetlen apró hiba csúszik: külföldiként felfigyel rájuk az állambiztonság.

Augusztus közepén a Szarajevói Filmfesztivál versenyprogramjában volt a világpremierje Szakonyi Noémi Veronika Hat hét című művének, ezt követően egyenesen a CineFest versenyébe érkezik. A korai Dardenne klasszikusokat megidéző film egy nehéz anyagi és családi körülmények között élő tinédzser lány, Zsófi történetét meséli el, aki, miután teherbe esik egy iskolatársától, úgy dönt, örökbe adja kislányát egy hosszú évek óta várakozó meddő párnak. Bár a lány eleinte úgy érzi, a legjobb döntést hozta, a szülés után elbizonytalanodik, és fontlóra veszi a fiatal anyaság lehetőségét. A jogszabály alapján azonban mindössze hat hét áll rendelkezésére arra, hogy meggondolja magát. A főszereplő lányt Román Katalin, az örökbefogadó szülőket pedig Balsai Móni és Mészáros András alakítják.

A legendás magyar olimpikonról, Keleti Ágnesről készített megható dokumentumfilmet Oláh Kata és Csukás Sándor. A CineDocs versenyben szereplő Aki legyőzte az időt – Keleti Ágnes a Nemzet Sportolója címmel kitüntetett, ötszörös olimpiai bajnok, világbajnok tornász, negyvenhatszoros(!) magyar bajnok és hétszeres csapatbajnok életét mutatja be. A 101 éves Keleti Ágnes a legidősebb élő olimpiai bajnok. Túlélte a XX. század legviszontagságosabb éveit, sőt legnagyobb olimpiai sikerét éppen 1956-ban aratta: ekkor három szeren (talaj, gerenda, felemás korlát) és a kéziszercsapatban nyert olimpiát.

A Magyar hangja… című, CineDocs versenybe került film a magyar szinkron történetéről, múltjáról, jelenéről és lehetséges jövőjéről szól. Azt is vizsgálja, hogy miképp vált a magyar kultúrörökség és kultúrkincs részévé a szinkronizálás és néhány emblematikus magyar szinkron. A film átfogó képet nyújt a szakmáról, benne több tucat ismert színész és szakember szólal meg, többek között Szacsvay László, Bogdányi Titanilla, Csankó Zoltán, Csőre Gábor, Epres Attila, Galambos Péter, Gáti Oszkár, Hevér Gábor, Kálid Artúr, Kerekes József, Nagy Ervin, Pogány Judit, Stohl András, Zsigmond Tamara, valamint az idei CineFest életműdíjasa, Molnár Piroska.