A Disney animáció 100 éve

A kicsiknek és nagyoknak egyaránt izgalmas hétvégi programban az idén 100 éves filmstúdió legsikeresebb kisfilmjeiből látható válogatás az évforduló alkalmából, valamint levetítésre kerül az idén 10 éves Jégvarázs is.

Walt Disney egyszer azt mondta, hogy reméli, „egy dolgot soha nem felejtünk el: az egészet egy egér kezdte”. Valójában egy rövidfilmmel kezdődött minden, még Mickey egér megjelenése előtt. Csatlakozz a kétszeres Oscar-díjas Clark Spencerhez, a Walt Disney Animation Studios elnökéhez, aki megosztja velünk kedvenc rövidfilmjeit a szeretett stúdió 100 éves filmtermésének történetéből! Élvezd a ritka csemegéket az animáció kezdetétől a hangosfilmek és Mickey egér megjelenésén át napjaink legnépszerűbb alkotásaiig! Ismerd meg, hogyan kísérletezett Walt Disney és művészei az új animációs technológiákkal és módszerekkel és hogy hogyan folytatódik ez a hagyomány mind a mai napig a nevét viselő stúdiókban.

Szeptember 3-án, 14 órakor a Pressburger teremben levetítésre kerül az idén 10 éves Jégvarázs, amely a Disney stúdió egyik legsikeresebb alkotása.

A szeptember 8-án, 17 órakor az Uránia teremben látható rövidfilm válogatás kisfilmjei:
Hamupipőke (Laugh-o-gram; 1922)
Alice Csodaországa (1923)
Trolibajok (1927)
Steamboat Willie (1928)
Óratisztítók (1937)
The Old Mill (1937)
Trailer Horn (1950)
Lambert, the Sheepish Lion (1952)
Paperman (2012)
Going Home (2021)

A fenti előadások ingyenesen látogathatók.

FILM:
JÉGVARÁZS (Matiné)
Kapcsolódó program:
A DISNEY ANIMÁCIÓ 100 ÉVE (Szakmai program)

CineFest
Sütikezelési tájékoztató

Ez a weboldal sütiket (kisméretű szöveges fájlokat) használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújtsa számodra. A süti információkat a böngésződ tárolja, és olyasmiket csinál, mint például felismer, hogy jártál-e már ezen a weblapon, és ha igen, megőrzi, hogy mit csináltál és hogyan szereted használni a weboldalt, vagy például névtelen információkat gyűjt a látogatókról, ezzel segítve az én munkámat, hogy tudjam, melyik tartalom volt a leghasznosabb számodra.

A sütik beállításait a bal oldalon található füleken módosíthatod.