Filmajánló – 5. nap

2021. szeptember 14. kedd 09:12

A fesztivál ötödik, keddi napja többek között két slágerfilmet tartogat az idei Cannes-i Filmfesztiválról: az egyikben Matt Damon igyekszik megmenteni a lányát, a másikban Alicia Vikander a házasságát.

A Haláli hullák hajnala, Vaskabátok és a Nyomd, Bébi, nyomd! alkotója, Edgar Wright októberben új nagyjátékfilmmel is megörvendeztet minket (Utolsó éjszaka a Sohóban), azonban addig is készített egy dokumentumfilmet a legendás Sparks testvérekről. A ’60-as évek Los Angelesében felnőtt Ron és Russell a popcorn matinék és a pop zene gyermekei. Aztán az iskolai tehetségkutatón rivaldafénye kijelöli számukra az utat, amit követniük kell: megszületik a Sparks. A 25 stúdióalbummal büszkélkedő zenekar 50 éves, újításokkal teli történelmét Wright animációkkal és interjúkkal tarkított filmjéből ismerheti meg a közönség. Aktuálisabb pedig aligha lehetne, hiszen a Sparks újra aranykorát éli: idén Leos Carax musicaljének, a hazai mozikban decembertől látható Annette zenéjét szerezték. Az eredetileg a Sundance-en bemutatkozott The Sparks Brothers a fesztivál versenyprogramjának része. Az előadásra (amely egyben a film utolsó vetítése a fesztiválon) 400 Ft-ért váltható jegy elővételben, vagy a helyszínen.

A kisfilmjeivel a legnagyobb filmfesztiválokon megfordult Chema García Ibarra első nagyjátékfilmje A szent lélek. A CineFest nagyjátékfilmes versenyprogramjában szereplő film főhőse az ufológia hívő José Manuel. A férfi heti rendszerességgel találkozik lelki társaival, hogy megosszák egymással az aktuális híreket a földönkívüliek feltűnéséről és emberrablásaikról. Amikor a társaság vezetője hirtelen meghal, José-re irányul a figyelem: immár ő az egyetlen élő ember, aki tudja az emberiség jövőjének titkát. Eközben egy párhuzamos eseményszálon, Spanyolországban egy eltűnt kislány után folyik nyomozás. Az előadásra (amely egyben a film utolsó vetítése a fesztiválon) 400 Ft-ért váltható jegy elővételben, vagy a helyszínen.

Egyenesen a Cannes-i Nemzetközi Filmfesztivál Un Certain Regard programjából érkezett a CineFest versenyszekciójába a Kék mocsár. Justin Chon író-rendező filmje megható és időszerű történet egy amerikai családról. Az örökbefogadott koreai fiú, Antonio (Justin Chon) feleségül veszi élete szerelmét, Kathyt (Alicia Vikander), és így a nevelőapja lesz a nő imádott kislányának, Jessienek. Miközben azért küzd, hogy a családjának jobb legyen, a férfinak szembe kell néznie a múlt árnyaival: kiderül, hogy kitoloncolhatják abból az országból, amit egész életében a hazájának tekintett. Az előadásra 400 Ft-ért váltható jegy elővételben, vagy a helyszínen.

Hullámlovasok: A filmhang művészete címmel láthatnak érdekfeszítő dokumentumfilmet azok, akik szívesen elmerülnének a filmkészítés kulisszatitkaiban. Az alkotás korábban a legnagyobb fesztiválokon – Cannesban és a Tribecán – fordult meg, így méltó helye van a CineDocs versenyszekcióban. Legendás hangmérnökökkel és rendezőkkel készült interjúk, híres filmrészletek és a hangszerkesztés kulisszatitkai segítenek abban, hogy felfedezzük a filmhangok történetét, művészetét és erejét. Hallgassuk meg mit gondolnak a legnagyobb rendezők – Steven Spielberg, George Lucas vagy éppen Robert Redford – a filmhang művészetéről! Az előadásra 400 Ft-ért váltható jegy elővételben, vagy a helyszínen.

A Leonard Cohen dalcímre utaló Én vagyok a te embered különösebb aligha lehetne. A nagyjátékfilmes versenyben szereplő romantikus sci-fi főszereplője, Alma a híres berlini Pergamon Múzeum tudósa. Hogy pénzt szerezzen kutatásaira, részt vesz egy különleges kísérletben. Három héten át egy humanoid robottal él majd együtt, akinek a mesterséges intelligenciáját arra programozták, hogy Alma ideális társává váljon. Megérkezik Tom, a (jóképű) férfinak látszó gép, aminek egyetlen célja, hogy boldoggá tegye Almát és kibontakozik a tragikomikus történet szerelemről, vágyódásról és az érzésekről, amik emberré tesznek minket. Maria Schrader rendezőnő (Stefan Zweig: Búcsú Európától) filmjének férfi főszereplője az angol Dan Stevens, akinek ez első főszerepe egy idegen nyelvű filmben – őt jól ismerhetjük többek között a Downton Abbey sorozatból, vagy a Disney élőszereplős A szépség és a szörnyeteg filmjének címszereplőjeként. Az előadásra (amely egyben a film utolsó vetítése a fesztiválon) 400 Ft-ért váltható jegy elővételben, vagy a helyszínen.

A Cannes-i Nemzetközi Filmfesztivál versenyprogramjában szerepelt, és a CineFesten is versenyben van az amerikai-francia koprodukcióban készült Stillwater. Tom McCarthy (Az állomásfőnök, A látogató és a számos Oscar-díjjal kitüntetett Spotlight – Egy nyomozás részletei) drámájában egy oklahomai olajfúró munkás (Matt Damon) Marseille-be megy, hogy meglátogassa a lányát, aki egy francia börtönben ül egy olyan gyilkosságért, amit – állítólag – nem ő követett el. A nyelvi korlátok, a kulturális különbségek és a bonyolult jogrend útvesztőiben bolyongó Bill mindent elkövet, hogy tisztára mossa lánya nevét. Az előadásra 400 Ft-ért váltható jegy elővételben, vagy a helyszínen.

A Kitekintő programban szereplő Fogyatékkal élők a vásznon: A befogadás művészete magával ragadó történet a fogyatékkal élők filmes ábrázolásáról. A látványos dokumentumfilmből megtudhatjuk, hogyan változtak a fogyatékkal élő karakterek Thomas Edison Hamis koldusától a Forrest Gumpig és az A bal lábamig, de arra is fény derül, hogy miképp áll a szórakoztatóipar a fogyatékkal élő művészekhez. A rendező, Jenni Gold hosszú éveket töltött azzal, hogy elkészítse ezt a filmet. Az alkotás előtt Jonathan Glazer rövidfilmje, a Stasbourg 1518 látható, amely az alig 500 éve Strasbourg polgárait „megfertőző” rejtélyes betegség, a táncpestis inspirálta. A film korunk legnagyobb táncosainak közreműködésével született a karantén idején, és Mica Levi hipnotikus zenéje teszi még inkább feledhetetlenné. A mindkét filmet magába foglaló előadásra 400 Ft-ért váltható jegy elővételben, vagy a helyszínen.

Kapcsolódó film:
A SZENT LÉLEK (Nagyjátékfilm)
ÉN VAGYOK A TE EMBERED (Nagyjátékfilm)
FOGYATÉKKAL ÉLŐK A VÁSZNON: A BEFOGADÁS MŰVÉSZETE (Kitekintő)
HULLÁMLOVASOK: A FILMHANG MŰVÉSZETE (CineDocs)
KÉK MOCSÁR (Nagyjátékfilm)
STILLWATER (Nagyjátékfilm)
THE SPARKS BROTHERS (CineDocs)