Filmajánló – 8. nap

2021. szeptember 17. péntek 08:46

A fesztivál nyolcadik, utolsó előtti napján újabb magyar filmpremier, valamint a Cannes-i Arany Pálma-díjas botrányfilm várja az érdeklődőket – illetve egy olyan dráma, amit már most Oscar-esélyesként emlegetnek, és az alkotók is elkísérik a fesztiválra a filmet.

A CineDocs versenyfilmje, a Kertrendezés lírai dokumentumfilm fákról és emberekről, és a köztük levő, felfoghatatlanul sokféle kötelékről. A szépen fényképezett, lassan hömpölygő film több mint egyszerű ökológiai kiáltvány. A vidéki természet és a nagy nehézségek árán eredeti helyükről kiemelt famatuzsálemek látványa önmagában is különleges, de a háttérben egy abszurd történet bontakozik ki. A gondosan kiválasztott fák egy dúsgazdag gyűjtőhöz vándorolnak, aki különleges kertet épít. Az alkotás korábban szerepelt a Berlinale Forum szekciójában, és a Sundance-en is megmérettetett. Az előadásra (amely egyben a film utolsó vetítése a fesztiválon) 400 Ft-ért váltható jegy elővételben, vagy a helyszínen.

A Quo Vadis, Aidát a legjobb külföldi film kategóriában Oscar-díjra jelöltek, és most végre a hazai közönség is láthatja – ráadásul egyenesen a versenyprogram részeként. Jasmila Zbanic rendezőnő már az első filmjével, a 2006-os Szerelmem, Szarajevóval megmutatta, hogy elképesztő érzékenységgel tud mesélni a boszniai háború okozta traumákról. Most nemzetközi koprodukcióban, nagy költségvetéssel készítette el az eseményeket közvetlenül bemutató filmjét, amely a srebrenicai mészárlás heteit ábrázolja. Ebben az időszakban több mint nyolcezer bosnyákot mészároltak le szerb katonák, és mindezt az ENSZ által delegált békefenntartó erők nemhogy nem akadályozták meg, hanem szemlesütve asszisztáltak is hozzá. Az előadásra (amely egyben a film utolsó vetítése a fesztiválon) 400 Ft-ért váltható jegy elővételben, vagy a helyszínen.

Az Oscar-díjas Bryan Fogel lélegzetelállító thriller-dokumentumfilm kombóval jelentkezik az idei Fesztivál CineDocs versenyprogramjában. Amikor a Washington Post újságírója, Dzsamál Hasogdzsi nyomtalanul eltűnik Isztambulban a menyasszonya és a világ minden részéből a segítségére siető szaudi kivándorlók nyomozást indítanak a gyilkosok és a világméretű összeesküvés leleplezésére. Fogel filmje, A szakadár eddig számos nemzetközi filmfesztiválon megfordult, mióta a Sundance-en bemutatták – itt volt hát az ideje, hogy végre a magyar közönség is megismerhesse. Az előadásra 400 Ft-ért váltható jegy elővételben, vagy a helyszínen.

A nagyjátékfilmes versenyszekcióban az első hétvégén is volt magyar versenyfilm, ami a második hétvégéről sem hiányozhat. Fazekas Máté Bence a Külön falkához hasonlóan az Inkubátor program segítségével készíthette el bemutatkozó játékfilmjét, ráadásul ő is nyert már korábban a CineNewWave kategóriában – így nagyon örülünk neki, hogy a Kilakoltatás most itt debütálhat. A szatirikus hangvételű film egy fiatal, elszánt bírósági végrehajtó (Orosz Ákos), és egy elkeseredett, kilakoltatás előtt álló néni (Nagy Mari) heroikus küzdelmét meséli el egy végtelenül hosszú napba sűrítve. Az egyszerűnek tűnő kilakoltatási eljárás ugyanis a nő ellenállása miatt óráról-órára egyre bonyolultabb lesz, és egyre több olyan ember, hivatalos szerv jelenik meg, akinek semmi keresnivalója nem lenne a helyszínen. A vetítés után közönségtalálkozó az alkotókkal! Az előadásra 400 Ft-ért váltható jegy elővételben, vagy a helyszínen.

A Berlinale-ról érkező, a CineFesten pedig a Kitekintő szekcióban látható Tina ki másról, mint az R&B királynőjéről szól. Tina Turner bepillantást enged életének számos olyan pillanatába, amit eddig még soha nem láthattunk. Megmutatja belső vívódásait és néhányat élete legszemélyesebb pillanataiból, hogy kirajzolja a modern zenetörténelem egyik legmeghatározóbb és legnagyobb hatású előadóművészének portréját. Az előadásra 400 Ft-ért váltható jegy elővételben, vagy a helyszínen.

A Red Rocketben Mickey Hollywoodból érkezik haza szülőhelyére, Texasba, ahol egy volt feleség és egy alapvetően ellenséges környezet várja. Mickey próbál újra beilleszkedni, de nem megy: húsz éve híres pornósztár, tisztességes munkát nem kap, így marad neki a fűvel való kereskedés. És marad az új tehetség és szerelem keresése, akit meg is talál mindjárt tizennyolc éves Strawberry személyében. Sean Baker, a Tangerine és a Floridai álom rendezőjének új filmje Cannes-ban versenyprogramban szerepelt, és már most komoly Oscar-esélyesként emlegetik – akárcsak magát a főszereplőt, Simon Rexet, aki az MTV VJ-jeként futott be, és ez eddigi karrierjének legkomolyabb szerepe. A film vetítését közönségtalálkozó követi a film rendezőjével, Sean Bakerrel és a főszereplővel, Simon Rex-szel! Az előadásra 400 Ft-ért váltható jegy elővételben, vagy a helyszínen.

A görög versenyfilm, az Almák Görögország Oscar-nevezettje volt. Bár a jelölésig nem jutott el, elsőfilmes rendezője így is szép sikert aratott: sci-fije többek között a Velencei és a Torontói Filmfesztiválok programjában szerepelt. A történet főhőse, Aris egy rehabilitációs program kellős közepén találja magát egy hirtelen amnéziát okozó világjárvány közepette. A program célja, hogy segítsen a pácienseknek új identitást építeni. A napi rutinokat rögzítik, hogy új emlékek születhessenek, mindent kamerára vesznek, és Aris lassan újra visszatér a normális életbe. Megismerkedik Annával, aki szintén bekerült a programba. Az előadásra (amely egyben a film utolsó vetítése a fesztiválon) 400 Ft-ért váltható jegy elővételben, vagy a helyszínen.

Károlynak (Nagy Zsolt) rossz napja van. Talán nem túlzás azt állítani, hogy ez Károly életének legrosszabb napja. A probléma, ami megnehezíti Károly életét, néhány évtizeddel ezelőtt kezdődött, szóval most a férfi egy dühös nagymonológba kezd, mely során visszatekint az idáig vezető út minden lépésére. A Kitekintő szekcióban látható Tantrum Nagy Borús Levente rendezői bemutatkozása. A film vágás nélküli, egysnittes alkotás, amely nagy kihívást jelentett színészének. Nagy Zsolt élete egyik legmerészebb kísérletének nevezte a filmben való közreműködést. A film vetítését közönségtalálkozó követi az alkotókkal! Az előadásra 400 Ft-ért váltható jegy elővételben, vagy a helyszínen.

Minden bizonnyal a fesztivál egyik legjobban várt filmje a Kitekintő szekcióban látható Titán. Az idei Cannes-i Nemzetközi Filmfesztivál legfontosabb díját, az Arany Pálmát kiérdemlő alkotás nem véletlen került az éjszakai sávba: polgárpukkasztó, és helyenként szabályosan sokkoló alkotás, aminek történetéről elöljáróban kár lenne bármit is elárulni. A férfi főszerepet alakító zseniális francia színész, Vincent Lindon éveken keresztül(!) komoly edzésnek vetette alá magát, hogy fizikailag alkalmassá váljon a férfi főszerep megformálására. Az előadásra 400 Ft-ért váltható jegy elővételben, vagy a helyszínen.

Kapcsolódó film:
A SZAKADÁR (CineDocs)
ALMÁK (Nagyjátékfilm)
KERTRENDEZÉS (CineDocs)
KILAKOLTATÁS (Nagyjátékfilm)
QUO VADIS, AIDA? (Nagyjátékfilm)
RED ROCKET (Nagyjátékfilm)
TANTRUM (Kitekintő)
TINA (Kitekintő)
TITÁN (Kitekintő)