Zsűri block

Zsűri

Tony GATLIF

Nemzetközi zsűri 2021
Tony Gatlif 1948 szeptember 10-én született Algírban. A ‚60-as években hagyta el Algériát. Filmes karrierjének első állomása a „Les Princes” volt. 1992-ben forgatta a cigányzene örökérvényű himnuszát, a „Latcho Drom”-ot. Az 1997-es „Gadjo Dilo” azt mutatja meg, hogy hogyan fogadnak egy romániai cigányok lakta településen egy gádzsót. 2004-ben a „Száműzöttekkel” Andalúziába és a Maghrebbe kalauzolta el a nézőket. A film Cannes-ban elnyerte a legjobb rendezés díját. 2010-ben a „Liberté” elsőként mesélt a cigányok franciaországi internálásáról. 2017-ben a görög gazdaságiés menekültválság témáját dolgozta fel a „Djam” című filmben. Legutóbbi alkotása, a „Tom Medina” egy fiatal férfiról szól, akit egy bíró Camargue-ba küld.

KUCSERA Tamás Gergely

Nemzetközi zsűri 2021
Dr. Kucsera Tamás Gergely művészetelméleti szakíró, eszmetörténész. Budapesten született, 1976-ban; a filozófia, valamint a politikatudomány doktora (PhD.), a művészettudomány területén habilitált. Egyetemi docens (KRE), címzetes egyetemi tanár (PTE), kutatóprofesszor (SZE), a Valóság főszerkesztője, a Magyar Művészet társfőszerkesztője. Korábban a Magyar Tudományos Akadémia elnöki főtanácsadójaként dolgozott, 2011 óta a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) főtitkára. Részt vesz a Közszolgálati Testület, illetve a Nemzeti Kulturális Alap Bizottsága munkájában, valamint a Nemzeti Filmintézet Dokumentum és Ismeretterjesztő film Bíráló Bizottságának elnöke. Elismerései: Kováts Flórián Emlékérem, a Magyar Érdemrend Lovagkeresztje, Bánffy Miklós-díj.

dr. KOLLARIK Tamás

Nemzetközi zsűri 2021
Dr. Kollarik Tamás Bánffy Miklós díjjal és Magyar Filmdíjjal elismert filmes szakember, filmalkotó. Egyetemi oktató, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem rektori megbízottja. A Magyar Média Mecenatúra program, a Nemzeti Audiovizuális Archívum és a Bűvösvölgy Médiaértés-oktató központ volt igazgatója. A Nemzeti Filmintézet Televíziós Döntőbizottságának tagja. Számos filmes alkotás létrehozásában dolgozott. Több szakkönyv fűződik nevéhez.

NAGY Dénes

Nemzetközi zsűri 2021
Nagy Dénes a Színház- és Filmművészeti Egyetemen végzett filmrendezőként 2009-ben. Vendéghallgatóként egy évet töltött a Berlini Filmakadémián (DFFB-n).
Lágy eső című kisjátékfilmjét 2013-ban mutatták be Cannes-ban a 45. Directors’ Fortnight szekcióban. 2014-ben a 43. Rotterdam-i Filmfesztiválon mutatták be Másik Magyarország című dokumentumfilmjét, míg Seb című munkáját a 21. Szarajevói Filmfesztivál dokumentumfilmes versenyprogramjában láthatta először
a nagyközönség. Természetes fény című első nagyjátékfilmjét az idei 71. Berlini Filmfesztivál versenyprogramjában vetítették, majd elnyerte a Legjobb Rendezőnek járó Ezüst Medve díjat.

Tomáš PAVLÍČEK

Nemzetközi zsűri 2021
Tomáš Pavlíček Cseh rendező, forgatókönyvíró. A prágai Film Akadémián (FAMU) végzett, jelenleg itt oktat. Elsődlegesen párbeszéd-alapú vígjátékokat készít. Első alkotása a „Totally Talking” a KVIFF „Forum of Independents” programjában debütált 2014-ben. Négy évvel később, 2018-ban szintén a KVIFF-en mutatták be a „Bear With Us” című alkotását, az „East of West” versenyprogramjában. A film forgatókönyvével elnyerte a Cseh Filmkritikusok Szövetségének díját.

Reut DAGBAR AGAMI

Nemzetközi zsűri 2021
Reut Dagbar izraeli filmrendező, producer, forgatókönyvíró. Alapszakos diplomáját kommunikációs (Jezreel Valley College), mesterszakos végzettségét filmes szakemberként (Tel Aviv University School of Film Direction) szerezte. Számos rövidfilmet rendezett, melyek több nemzetközi fesztiválon is sikerrel mutatkoztak be. Rendezőként az emberi jogok és a nők társadalmi szerepének erősítését tartja legfontosabb küldetésének, célja pedig az, hogy erősítse a nők filmes reprezentációját.

Nadja ANDRASEV

Nemzetközi zsűri 2021
Andrasev Nadja animációs rendező 2002 óta dolgozik a filmszakmában, 2015-ben diplomázott a MOME animációs mesterszakán. Filmjeivel számos nemzetközi fesztiválszereplés során több, mint negyven díjat nyert, többek között a Cannes-i Cinéfondation Selection megosztott harmadik díját (A nyalintás nesze), és a SXSW fesztivál Legjobb Animációs Rövidfilm díját is (Szimbiózis). Rendezőként személyes hangvételű témákkal foglalkozik, mint vágyak, megszállottság, voyeurizmus, szex.

Michael PODOGIL

Nemzetközi zsűri 2021
Michael Haneke tanítványa televíziós és reklám íróként és rendezőként tevékenykedik. Rövidfilmjei számos nemzetközi fesztiválon szerepeltek sikerrel. Los Angelesben jelölték a BAFTA Student Awardra. Első mini-sorozatát – melynek nem csak rendezője, hanem társ-szerzője is – a “Prost Mortemet” Németországban a legjobb hazai TV műsornak járó Jupiter-díjra jelölték. Miközben első nagyjátékfilmjének utómunkálatai zajlanak, Michael Bécsben, egy helyi iskolában tanít fotográfiát.

PETRIK András

Nemzetközi zsűri 2021
Petrik András forgatókönyvíró, filmrendező, operatőr, Budapesten született és nevelkedett. Történelemből és földrajzból szerezte első diplomáit az ELTEn.
1998 óta dolgozik a filmszakmában, később Berlinben tanult és dolgozott. 2008-ban szerezte meg operatőr diplomáját a Német Filmakadémián (DFFB). 2004 óta nemzetközi szinten dolgozik film- és TV-rendezőként, íróként és operatőrként. Filmjei számos rangos szakmai elismerést kaptak. Jelenleg elsősorban nagyjátékfilmek és sorozatok forgatókönyvírójaként dolgozik.

Marijana BOŠNJAK

Art mozik nemzetközi szövetségének zsűrije 2021
Marijana Bošnjak az eszéki Urania Mozi programigazgatója, projektmenedzsere és stratégiai illetve marketing tervezője. A 100 éves hagyományra visszatekintő, magántulajdonban álló cég missziója az, hogy innovatív és változatos programot kínáljon közönségének egy olyan korban, ahol a lehetőségek korlátozottak és inkább a fősodor felé terelik a nézőket. Marijana életének egyik legfontosabb küldetése, hogy megőrizze Eszéj városközpontjának egyetlen moziját, az Uraniát. Úgy érzi, tartozik ezzel a jövő generációnak.

ELSÄSSER Klaudia

Art mozik nemzetközi szövetségének zsűrije 2021
Magyar-francia és angol szakos tanár, 15 éven át dolgozott tankönyvszerkesztőként. Műfordító, művészfilm-forgalmazó, a Pannonia Entertainment alapítója (2012) és ügyvezető igazgatója.

Jörg JACOB

Art mozik nemzetközi szövetségének zsűrije 2021
Jörg Jacob 1967-ben született. Építészetet és vizuális designt tanult. A kulturális szektor elkötelezett híveként 20 éves tapasztalattal rendelkezik a film- és moziiparban. 2007-től több fesztivál CICAE zsűrijének is tagja volt, többek között Berlinben, Karlovy Varyban illetve Mannheimben/Heidelbergben. Hitvallása szerint az emberi kultúráért dobogó szíve az, ami felruházta a mozivásznon hihetetlen erejébe vetett hittel. Ez segíti abban, hogy ezekben a kihívásokkal teli időkben is támogassa a mozizást, segítsen annak újjászületésben.

Dr. VINCZE Teréz

Fipresci zsűri 2021
Dr. Vincze Teréz magyar filmkritikus és egyetemi oktató. 1999 óta a Metropolis filmelméleti és filmtörténeti folyóirat szerkesztője. 2002 óta tanít filmelméletet és filmtörténetet az ELTE BTK Filmtudomány Tanszékén. Filmtudományi publikáció angol, német, olasz, cseh, szlovák és koreai nyelven folyóiratokban és szerkesztett kötetekben jelentek meg. Filmkritikusként számos európai és ázsiai nemzetközi fesztivál zsűrijének munkájában vett részt. 2000 óta a Filmkritikusok Nemzetközi Szövetsége (FIPRESCI) magyar tagozatának tagja.

Prof. Dr. Bojidar MANOV

Fipresci zsűri 2021
Prof. Dr. Bojidar Manov 1947-ben született Szófiában. Filmkritikus, újságíró. 2011–2013 között a szófiai Nemzeti Színház- és Filmművészeti Egyetem film fakultánsának dékánja volt. A mai napig tart egyetemi előadásokat, de 2008–2012 és 2018–2020 között a bolgár Nemzeti Film Alapnak is tagja volt. 2005 és 2009 között, illetve 2020-tól a bolgár kulturális alap testületi tagja. 2001-től 2005-ig a FIPRESCI alelnöke. Tagja az Európai Film Akadémiának. Számos alkalommal vett részt elnökként és tagként is nemzetközi filmfesztiválok zsűrijében, többek között Berlinben, Cannes-ban, Velencében, Thesszalonikiben, Isztambulban, Busanban, Karlovy Varyban, San Sebastianban, Locarnóban, Palm Springsben, Wiesbadenben, Dubajban és Kairóban.

Britt SØRENSEN

Fipresci zsűri 2021
Britt Sørensen 1986-tól dolgozik újságíróként, tudósítóként és a kulturális rovat tárcaírójaként számos norvég lapnak. 2005-től a Bergens Tidende című regionális napilap filmkritikusa volt. Nyugdíjba vonulása óta is rendszeresen jelennek meg írásai a Bergens Tidendében. Több norvég és külföldi filmfesztiválon zsűrizett már, a FIPRESCI zsűri tagja volt például Haugesundban, Vilniusban és Tromsøban is.

Mia Lund Rao, BRØNSHØJ

Nemzetközi ökumenikus zsűri 2021
Mia Lund Rao 1966-ban született Koppenhágában. 2001-től dolgozik lelkipásztorként. A művészet mindig is fontos szerepet játszott az életében. 2008-ban
rendezői képesítést is szerzett, és több dán film forgatókönyvén dolgozott, köztük Anette K. Olesen dogma-filmjén, a „Forbrydelser”-en is. Egy rövidfilm, a „Mommy dear” és egy zenei videó, a „Calling you” rendezője. Az udinei Isttituti Statale d’arte növendéke volt és sosem szakadt el teljesen a művészettől. Festészettel és más művészeti ágakkal is foglalkozik. Lelkes fotós, több fotózással kapcsolatos képzést is elvégzett és munkáival számos kiállításon szerepelt már.

Piero LOREDAN

Nemzetközi ökumenikus zsűri 2021
Piero Loredan Kolozsváron élő olasz jezsuita skolasztikus. 31 évesen csatlakozott a jezsuita rendhez. Mielőtt belépett volna a loyolai Szent Ignác alapította rendbe Milánóban szerzett művészet, kultúra és szórakoztató ipari menedzsment diplomát. Mesterfokozatát üzleti menedzsment szakon szerezte, majd kommunikációs szakemberként dolgozott Olaszországban és külföldön (Spanyolországban, Ausztráliában és Dél-Afrikában). Számos nemzetközi filmfesztiválon vett részt, zsűrizett többek között a veronai „Schermi d’amore 2006” fesztiválon és tudósított a 2012-es Durbani Nemzetközi filmfesztiválról is. Piero jezsuita szerzetesként sem feledkezett meg a filmekről, a legrégebbi olasz katolikus periodikában, a római jezsuiták által kiadott Civiltà Cattolicában és a vatikáni Osservatore Romanoban is jelentek meg filmmel kapcsolatos írásai.

VÍGH Tamás

Nemzetközi ökumenikus zsűri 2021
Vígh Tamás 1993-ban született Kiskunfélegyházán. Jelenleg a Debreceni Református Hittudományi Egyetem végzős hallgatója lelkipásztor szakirányon. Tanulmányai alatt a vizuális művészetek és a teológia lehetséges kapcsolódásait kutatta. 2019-től szabadúszó fotográfusként dolgozik. Tagja számos hazai
keresztény szervezetnek, amelyek által igyekszik erősíteni a kapcsolatot a film és a vallás világa között. Rendszeresen publikál filmajánlókat a Reformátusok Lapjába.